Mindig elbűvölt, ahogy a legnagyobb boxmeccseken, vagy akár más profi mérkőzéseken eleve felosztják, hogy a sokmillió dolláros bevételből ki és miként részesedik – az eredménytől függetlenül....
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával,...
Jövőre fantasztikus évünk lesz. A gazdaság teljesítménye 3-6 százalékkal bővül, belátható időn belül egy millió forint lesz az átlagbér, 400 ezer forint a minimálbér, megoldódnak a...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós...
Nyílt levél a 100 leggazdagabb magyarnak! 19 éve történt egy csoda Magyarországon: létrehozták a Mikulásgyárat! Olvasom, hogy az idei, 20. évét nem élhette meg. Kérem Önöket,...
Ha úgy tetszik, akkor a semmiről készülök elmélkedni, merthogy ugyanis közérdekű ügyekről közszereplők között folytatott közéleti viták Magyarországon (jóformán) nincsenek. (A közgyülekezetekben inkább a kölcsönös anyázás...
Hányatott története mélypontjához érkezett az Index, mert a gödörnek nincs alja: közreadta három, magát filozófusnak nevező, valójában a maffia iránti agitpropos elköteleződéséről, és legalább kétharmad iránti...
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával,...
A Rubik 80/50 – Fifty Years of Magic címet viselő tárlatot a Rubik-kocka feltalálásának 50. évfordulója és a logikai játék megalkotója, Rubik Ernő 80. születésnapja alkalmából...