Verebes István a Partizánban elhangzott beszélgetésben elmondta, hogy színészként, rendezőként, dramaturgként, íróként, színházigazgatóként vagy műsorvezetőként sok mindent elért, de sajnos ennek ellenére az utcán még mindig...
Sokat gondolkodtam a Fidesz miniszterelnökének márciusi beszéde óta az új kormánypárti szlogenen, amelyet a párt vezető politikusai és fizetett hangemberei azóta is tudatosan használnak, miszerint is...
Talán soha ekkora érdeklődés nem övezte még az úszó országos bajnokságot, mint idén. Persze nem csoda a kitüntetett figyelem a szurkolók és a média részéről, két...
Havas Henrik közösségi oldalát sűrűn szemlézzük, hiszen a Tanár úr mindig fontos dolgokról beszél, még akkor is, ha látszólag nem, pláne ilyekor, amikor igen. Na itt...
„Hiába derült ki már megválasztása után Sulyok Tamásról, hogy hazudott édesapjáról, aki valójában a Magyar Nemzetiszocialista Párt székesfehérvári szervezetének vezetője volt, a köztársasági elnök most mégis arra készül,...
A Fidesz-kommunikáció egyelőre sötétben tapogatózik és nem leli az ellenszert Magyar Péter ellen, pedig volt már „nőverő”-sztori, „árulózás”, „külföldi támogatás” és ki ne felejtsük a „női...
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával,...
Szente úr, most komolyan, miért kell hülyét csinálnia magából egy amúgy a kezdetekkor, amikor még nem NER-esedett el tehetségesnek mondott színész-rendezőnek? Mennyi, vagy mi lehet ennek...
Új festménnyel jelentkezett Máriás Béla, vagy művésznevén drMáriás. A magyar politikai élet szereplői gyakran ihletik meg a festőt. Megfestette már a Kánoncsinálókat, melyen mindenki rajta van, aki “számít”, de...