A Demokratikus Koalíció vasárnap este hét óráig kampányol, addig egy pillanatra sem áll le – jelentette ki a párt elnöke egy szombati budapesti sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc...
Látva az idei kampány túlkapásait és azt, hogy a Fidesz igyekszik mindenhova saját embereit ültetni, a Momentum felajánlja jogászai segítségét, hogy minden gyanús, vagy egyértelműen szabálysértő...
A Momentum Mozgalom a választás végéig hátralévő 24 órában is folytatja a bizonytalan szavazók meggyőzését. Olyan programot kínál, amely a huszonegyedik század nyertesévé teszi Magyarországot, hogy...
Bajkai István, Budapest 5-ös számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselőjelöltje, Orbán Viktor ügyvédje Fásy Ádám műsorának színpadán fakadt dalra, hátha ez meggyőzi az ingadozókat. Fásy szerint ez...
Orbán Viktor a témája a BBC szombati cikkének, amiben nem fukarkodnak a rászánt hellyel. A közel harmincéves pályafutásának szemléje kitér a második és harmadik Orbán-kormány intézkedéseire és...
A habzó szájú gyűlölködés ellensúlyozandó, Lázár János kampányosa előállt a nagy ötlettel: Főnök, kéne valami emberi! Ha kell, hát legyen és ki más segíthetne ebben, mint...
Az LMP szolgálatra jelentkezik az ország helyreállítása érdekében és azokért, akiket méltánytalanság ért az elmúlt 28 évben – mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt szombaton Budapest belvárosában, sajtótájékoztatón....
Közösségi oldalán jelentette be szombat délelőtt Ábrahám Júlia, az LMP Budapest 10. választókerületi jelöltje, hogy még a 11:00-ás határidő lejárta előtt visszalépett a képviselő-jelöltségtől, egyúttal arra...
Szekszárdon az MSZP-s Harangozó Tamás 10:57-kor, tehát három perccel a vége előtt visszalépett az LMP társelnöke, Hadházy Ákos javára. Létrejött több körzetben is a megállapodás az...