Connect with us

Sport

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának ankarai döntőjében

Megosztás

Gulyás Michelle bronzérmet nyert az öttusázók világkupa-sorozatának ankarai döntőjében.

Megosztás

A törökországi fináléba a kairói, budapesti, albenai és a két hete ugyancsak Ankarában rendezett vk-fordulón szerzett pontokkal lehetett bejutni. A magyarok élni tudtak a maximális lehetőséggel, azaz a három indulói hellyel: Guzi Blanka negyedik, Gulyás hetedik, Réti Kamilla pedig 11. volt a rangsorban.

A szerdai körvívásban Gulyás 21 győzelmet aratott és 14 ellenfelétől kapott ki, Réti 20/15-tel, Guzi 10/25-tel zárt

A csütörtöki elődöntőben a két 18-as csoportból az első hét hely ért automatikus továbbjutást, további négy versenyző a pontszáma alapján került a fináléba. Gulyás Michelle erejével gazdálkodva is stabilan lépett tovább az A csoport első helyéről, Guzi Blanka – aki egyik számban sem nyújtott kiemelkedőt – ugyanitt kilencedik lett, és pontszáma hárommal kevesebb volt, mint ami a fináléhoz kellett volna. Réti Kamilla a B-ben gyengébben sikerült lovaglása, illetve lövészete miatt a jó vívása ellenére 11. lett, így ő is lemaradt a döntőről.

Gulyás az érmekért és helyezésekért rendezett szombati versenyt a szerdai vívóeredményével a harmadik helyről kezdte. A lovaspályán – a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján – egy veréssel ment végig, ezzel összetettben megőrizte pozícióját. A bónuszvívásban három ellenfelét győzte le, a megszerzett hat ponttal holtversenyben az első helyre jött fel.

A 200 méteres úszást 2:15.74 perccel, a negyedik legjobb idővel teljesítette, ezzel Elodie Clouvel mögött második volt a kombinált szám előtt. Hat másodperccel a francia után vághatott neki a négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásnak, amely ezúttal nem sikerült neki kiemelkedően: 12:14.80 perccel a nyolcadik volt ebben a számban, amivel a harmadik helyre csúszott vissza. Az élen maradt Clouvel, a második helyre pedig a kombinált számot nagy fölénnyel nyerő brit Jessica Varley jött be.

Gulyás Michelle a tavalyi vk-döntőn is harmadik volt, akárcsak a világbajnokságon, idén pedig a kairói vk-n ezüstöt, a budapestin pedig aranyat nyert.

Gulyás Michelle: „Nagyon boldog vagyok, hogy ismét dobogóra állhattam egy kiélezett verseny után. Annak külön örülök, hogy idén ez minden versenyen sikerült”

„A jó körvívás megalapozta a mai napot, amit egy jó lóval kezdtem (hasonlóan a középdöntőhöz), sajnos egy verőhibával – amiről a lovam nem tehetett -, de azután összeszedtem magam és segítségével további hiba nélkül fejeztem be a lovaspályát. A jó lovaglás után mindig megkönnyebbülök, hiszen ez az a tusa, ahol a legtöbbet lehet veszíteni és könnyű hibázni. Így jó kedvűen, nyugodtan álltam fel a pástra a bónusz víváshoz. Megpróbáltam akaratomat a versenytársakra kényszeríteni és mivel sikerült koncentráltan vívnom még engem is meglepett, hogy nagyon jó vívók ellen nyertem meg az összes asszót (+3). Ezután a medencében erősen kellett úsznom, amely túl sokat kivett belőlem. A futásnál elég hamar besavasodtam és emiatt folyamatosan küzdöttem, hogy az élen tudjak maradni, annak ellenére, hogy a lövészetem kiválóan sikerült, hiszen a 4 sorozat alatt mindössze egyet rontottam és ennek köszönhetem, hogy mindvégig sikerült versenyben maradnom.”

Kállai Ákos szövetségi kapitány

„Ugyanazzal a lóval versenyzett, mint a Blanka a középdöntőben. Ez egy öreg, de nagyon jó ló, gyakorlatilag kis hibákkal teljesítette a versenyt. Ezzel a teljesítménnyel abszolút pozícióba maradt. Az úszásával és a kombinált számával azt gondolta volna az ember, hogy az aranyért fog futni, de Elodie Clouvel és Jessica Varley gyakorlatilag bedarálták és egymással küzdöttek az aranyéremért. Szerencsére hátul elég messze voltak a többiek, így Michellenek biztos volt a bronzérme. Nem esett neki jól, láthatóan szenvedett a futáson, de véletlenül se mondjuk ezt csalódásnak, hiszen egy érem mindig jó dolog, de lehet, hogy az adott körülményekhez képest azt gondoltuk volna a rajt előtt, hogy Michelle az aranyért fog futni.” 

Női döntő:
1. Elodie Clouvel (francia) 1385 pont
2. Jessica Varley (brit) 1381
3. Gulyás Michelle 1374

Forrás: MTI / UIPM

Gulyás Michelle a budapesti öttusa Világkupa női győztese

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük