Gyermekvédelem?!?! – Egy állatszerető család drámai kálváriája

Az unokámat meg kell védeni! Nem, kivételesen nem a csúnya migráncsoktól. Az édesanyjától. Legalábbis a Sárbogárdi Családsegítő egy munkatársa, a cecei általános iskola, annak pszichológusa és a vajtai aljegyző szerint. Mert rettenetesen nagy veszélyben van – írja szerkesztőségünknek Mater Dolorosa az elkeseredett.  Ő az a nagymama, akit  a Városi Kurír az Állatvédőrség segítségével  juttatott  jogi védelemhez.  

Micsoda dolog, hogy egy (vagy több ) állat egy légtérben tartózkodjon egy gyermekkel?!

Az édesanyja állatvédő, állatmentő. Ezáltal pedig garantált, hogy szörnyű elhanyagoltságnak, iszonyatos fertőzéseknek és a „szokásjogot semmibe vevő értékrend közvetítésének „ van kitéve. Védelembe kell venni és az anyját szigorúan megregulázni. Mert már mégis micsoda dolog, hogy egy (vagy több ) állat egy légtérben tartózkodjon egy gyermekkel.

Felfoghatatlan ez a rebellis hozzáállás!!

Másfél éve megy a játék. Meghurcolva a családot; megalázva és számtalan esetben megszégyenítve az unokámat az iskolában. Fenyegetések, zsarolások, megfélemlíteni szándékozás. Végül ma elkövetkezett a nagy nap és „esetkonferencia „ tartatott unokám védelmében. A sajnálatos mindebben, hogy ő ennek az egésznek szinte csak mellékszereplőjévé vált. Mert a lényeg, amiről két órán keresztül a beszélgetés folyt, az nem más, mint a kutyák és macskák jelenléte a család életében.

Az, hogy a XXI. században, Magyarországon, egy kistérségben, az állat ( természetesen nem a madárinfluenzát és szalmonellát terjeszteni képes baromfi; nem a galandférget, száj- és körömfájást okozó sertés; nem az egyéb, emberre is terjedő betegségek veszélyét hordozó más „haszonállat”) állatvédelmi előírásoknak megfelelő tartása, állandó és fokozott állatorvosi felügyelete. Mert – ahogy az esetkonferencia egyik résztvevője megfogalmazta – a kutyának, macskának nincs helye a lakásban. Akkor sem, ha az állatvédelmi törvény kicsit másként ír erről. Mert „más a jog és a paragrafus és más a szokás „. Mindezt az a valaki mondta, aki az adott településen a jog mindenek feletti képviselője kellene, hogy legyen!!!!

Veszélyeztetett a gyerek, ha állatvédő a mamája?

S tudják mi ebben a leggroteszkebb? Hogy az egész „ügy” kirobbantója egy pedagógusnak nem nevezhető, túlérzékeny orrú tanerő, aki érzi az unokámon a kutyaszagot. S akit ez végtelenül zavar. Még nevetnék is az egészen, ha az ő „túlérzékeny szaglásának és állatokról való felfogásának”  következményeként az unokám nem szenvedne másfél éve folyamatosan az általa elkezdett hadjárattól. Ha mára nem utálta volna meg emiatt az iskolát, ha nem lennének pszichoszomatikus problémái, ha nem változott volna egy vidám, önbizalommal teli, kedves gyerekből egy bizalmatlan, gátlásos, állandóan frusztrált, magába forduló kisfiúvá.

(Érdekes, hogy az iskola pszichológusa szakvéleményében leírja, hogy átlag feletti érzelmi és értelmi intelligenciával, szókinccsel rendelkezik, mégis kijelenti, hogy az állatok miatt elhanyagoltnak nyilvánítható. Besenyő Pista bácsi szavaival kérdezném: nooormális???)

Az sem számít, hogy a védőnő egyértelműen leírja,

hogy mindkét unokám tiszta, ápolt, korának megfelelő testi- és koránál jóval magasabb értelmi kondíciókkal rendelkezik. (Azt el is felejtettem jelezni, hogy van egy kisebbik unokám is, aki szintén az állatokkal egy légtérben él, őt azonban nem ítélik veszélyben levőnek. Újfent érdeklődnék: nooormális???)

Egyetlen családlátogatás alkalmával sem volt probléma a lakás tisztaságával, bár a családsegítő munkatárs szerint az érezhető fertőtlenítő szag is arról árulkodik, hogy gond van a tisztasággal. Immáron harmadszor kérdezném: nooormális?

Aki gyesen van, ne foglalkozzon kutyákkal!

Az esetkonferencián még felmerült vádpontként, hogy az unokám rendetlen, sokszor elhagyja a holmiját. Igaz, mindig, minden pótolva van, de az iskola véleménye szerint ez szintén hibás értékrendet közvetít a gyermek felé, mert nem tanítja meg a tárgyak megbecsülésére. Anyuka akkor cselekedne a normális értékrendnek megfelelően, ha naponta bejárna az iskolába, megkeresni az elveszett holmikat. Egyébként is, ezért van gyesen, nem azért, hogy állatokat mentsen! Ezért kapja az államtól azt a rengeteg pénzt. Vegye már észre, hogy hol a helye, mi a dolga, mi a női princípiuma. (Még szerencse, hogy nem szólították fel arra, hogy állatmentés helyett inkább essen teherbe és szüljön… folyamatosan!)

Én végtelenül türelmes ember vagyok, de most ennek a végére értem. És szeretnék néhány kérdést föltenni a gyermekvédelem nagy szakembereinek.

Nem kellene inkább azokat a gyermekeket védelembe venni, akik valóban veszélyben vannak? Ha ennyire komolyan veszik „hivatásukat „, hogy halhatnak meg ártatlan, kis csöppségek bántalmazás miatt? Miként lehet, hogy egyes felmérések szerint a gyermekek közel fele szenved családon belüli erőszaktól, abúzustól? Hogy lehet, hogy nő a gyermekek közt az öngyilkossági kísérletek száma? Miként történhet meg, hogy minden negyedik gyermek szenved el iskolai zaklatást? Hogyan rendelkezhetnek oltásellenes családok gyerekei hamis oltási könyvekkel?

Hol vannak ilyenkor a csupa jó szándékkal teli, a gyermekek érdekeit mindenek fölé helyező szakemberek?

Tisztelt esetkonferencia!

A mai napon meghozott határozatukat én nyílt hadüzenetnek értékelem! Már csak azért is, mert nem az unokám esete az egyetlen ilyen ebben az országban. S mivel én sosem féltem a harctól, családommal együtt felveszem a képünkbe vágott kesztyűt.

Ezennel felszólítok minden olyan, jó érzésű embert, pártot, médiát, akinek fontos az állatok védelme, az állatokat is megillető jogok szigorú betartása, hogy álljon mellénk!

Harcoljuk ki végre azoknak az embereknek a megbecsülését, akik a hazánkban uralkodó, 1700-as években megszokott állattartással kapcsolatos mentalitás ellenére, erejüket, idejüket nem kímélve, mentik az utcára tett, bántalmazott állatokat! Ne hagyjuk őket magukra a hivatali packázásokkal szemben!

Mutassuk meg, hogy vagyunk elég sokan, akiknek az élet érték, még akkor is, ha „csak” egy állaté!

Bizonyítsuk be, hogy mi vagyunk többen!

Mert:

„egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”