Nyilván hiánypótló céllal hozták létre a Manna rádiót, hiszen "nem térít, ezért jött létre..."- legalábbis a csatorna programigazgatója szerint. Egészen zavarba jöttem, mert nehéz eldöntenem, hogy...
Azon, hogy bevándorláspárti, kontra bevándorlásellenes, meg azon, hogy Soros, ugorjunk. Nagyot. Mert ez nyilvánvalóan ostobaság, hazugság, ócska, gázos, lejárt szavatosságú politikai termék. A kitalálója is megmondta....
Nagy fába vágta a fejszéjét még tavalyelőtt az Átlátszó. Megpróbálta összehasonlítani a Horthy-korszak leggazdagabb uraságainak és Mészáros Lőrinc, a NER - lovagjának a vagyonát.
A Sodexo közleménye szerint a bíróság ítélete fontos a magyar állammal fennálló vitában. Most új szakasz nyílik, a célja, hogy érvényesítsék a döntést.
A hollandok nagyon is rászolgáltak már a határozott hangú „válaszra”: nem először piszkálnak minket holmi jogállamisággal.
Számomra az legnagyobb rejtély, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy 2014-ben és 2018-ban is éppen annyi szavazatot kapott a Fidesz, hogy meglegyen a kétharmados többsége. Sem eggyel...
Önkényesnek tartják és nem fogadják el az MSZP és a Párbeszéd képviselői azt a büntetést, amelyet Kövér László házelnök javasol kiszabni rájuk.
Nagyon kellemetlen, ha hangyainvázió célpontjává válik az otthonunk. Mit tehetünk, ha pont velünk és családunkkal történik meg ilyesmi?
A Demokratikus Koalíció (DK) levélben kéri fel a nyírségi jegyzőket, hogy vizsgálják ki, hány ukrán állampolgár szerzett fiktív lakcímet a településükön.