Connect with us

Kerítésen innen

„Gyula nyitva van!”

Megosztás

A „Gyula nyitva van!” turisztikai kampánnyal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az energiaválság ellenére a békési fürdőváros főbb idegenforgalmi szolgáltatói nem zárnak be.

Gyula
Megosztás

Marketingkampány indult a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. koordinálásával. A „Gyula nyitva van!” turisztikai kampánnyal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy

…az energiaválság ellenére a békési fürdőváros főbb idegenforgalmi szolgáltatói nem zárnak be

Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-nek elmondta, az energiaválság kezdetén szakmai fórumok és átfogó egyeztetések indultak a város polgármesterével, a legnagyobb szállodák tulajdonosaival és igazgatóival, a vendéglátóegységek képviselőivel, az apartmanok, panziók érdekképviseletét is ellátó Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőivel és a legnagyobb vonzerővel bíró turisztikai attrakciók igazgatóival.

Akkor született a döntés, hogy a békési fürdővárosban a legfontosabb látnivalók (vár, Almásy-kastély, Várfürdő) nyitva maradnak, ahogyan a szállodák és a nagyobb vendéglátóhelyek is.

Egyetlen szálloda jelezte, hogy ideiglenesen, a téli szezonra bezár, az elsősorban tagi üdültetéseket ellátó Hotel Hőforrás és Üdülőszövetkezet

A kisebb apartmanok közül is lesz, amelyik nem fogad vendégeket, de körükben máskor is előfordult már szezonális bezárás – hangsúlyozta az ügyvezető.

Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nem tervezik a Gyulai Várfürdő bezárását, csupán a gázzal fűtött 50-es uszoda nem lesz nyitva a téli hónapokban. Az elmúlt évtized fejlesztéseinek köszönhetően döntően a termálvíz hőjét hasznosítják a fürdő létesítményeinek fűtéséhez. Ennek arányát tovább fogják növelni újabb beruházásokkal. A tavaly kiépített napelemes rendszer is csökkenti a költségeket.

Komoróczki Alíz.
Komoróczki Alíz. Fotó: BEOL.hu

Az MTI kérdésére válaszolva Komoróczki Alíz elmondta, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az idei év első 8 hónapjában 146 ezer vendég 418 ezer feletti éjszakát töltött el Gyulán. A vendégek 84 százaléka belföldről érkezett. 

A pandémia előtti teljes év (2019) azonos időszakának forgalmától az idei forgalom hét százalékkal maradt el. 

Az idegenforgalmi adóköteles vendégéjszakákból ebben az időszakban több mint 124 millió forint folyt be, amelyet az önkormányzat visszaforgat a helyi turizmusmenedzsmentre, a turisztikai programkínálatra és turizmusmarketingre. 

A Gyula nyitva van! marketingkampányhoz az egységes arculatú kreatív anyagokat a Gyulai Turisztikai Nkft. biztosítja a város nyitva maradó turisztikai szolgáltatói számára, akik azt saját költségvetésükből finanszírozott értékesítési és marketingkampányaik során, saját kommunikációs csatornáikon használhatják – közölte.

Szerző