Budapesti hétköznapok
Ha járja az karácsonyi vásárokat, akkor saját érdekében, most figyeljen
Évszázadok óta tudjuk, hogy ahol sok az ember, ott feltűnnek az alvilág és félvilág képviselői is, mégpedig a kifosztás szándékával. A karácsonyi vásárokon előforduló veszélyekre, a zseblopásokra és a különféle vagyon elleni bűncselekményekre figyelmeztetett keddi sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Kiemelt rendőri jelenlét
A belvárosi Vörösmarty téren tartott eseményen Nagy-Kovács Dávid, a BRFK zseblopási alosztályának vezetője azt mondta, hogy a karácsonyi vásárokon kiemelt erőkkel vannak jelen egyenruhás járőreik, ugyanakkor a tömegben ott vannak civil ruhás munkatársaik is, akik nagy tapasztalatot szereztek már zsebtolvajok kiszűrésében, elfogásában. Ezt támasztja alá az is, hogy hasonló külföldi rendezvényekre is rendszeresen meghívják a budapesti rendőröket
– tette hozzá.
Az őrnagy azt tanácsolta a vásárokra látogatóknak, hogy táskáikat ne a hátukon vagy az oldalukon viseljék, hanem elöl, és a könnyen hozzáférhető zsebeket védjék a kezükkel.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Mi a teendő, ha mégis….
Nagy-Kovács Dávid felhívta a figyelmet arra is, ha valakit mégis megkárosítanának a tolvajok, ellopják bankkártyáját, azonnal értesítse a bankját. Ugyanilyen fontos, hogy a sértettek azonnal vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel is, mert így van a legnagyobb esélye annak, hogy a bűnözők elfogása mellett értékeiket is visszaszerezhessék – fűzte hozzá.
Az őrnagy arra is kitért, hogy készpénz helyett inkább digitális eszközökkel érdemes fizetni az árusoknál, de utóbbiakra is fokozottan vigyázni kell. A rendőrség tapasztalatai szerint manapság is sokan tartják a PIN-kódjukat tartalmazó cetlit a bankkártyájuk mellett, ami jelentősen megkönnyíti a tolvajok dolgát.
Szerző
Friss
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai