Banánköztársaság
Hadházy: elkészült a bosszú mesterterve
A „Szuverenitásvédelmi Hatóságnak” elnevezett politikai rendőrség gellérthegyi villájában már el is készítette azt a botrányos dokumentumot, ami a maradék független sajtó elleni bosszú ürügyeként fog szolgálni – kezdte bejegyzését Hadházy Ákos képviselő.
Hogy ne haljunk meg ostobán….
„Az úgynevezett tanulmány szerint a „nyugati háborúpárti propagandát terjesztő” sajtó az, amelyik bemutatja azokat a véleményeket, miszerint az oroszok ocsmány agressziója elfogadhatatlan, az oroszok háborús bűnöket követnek el, Ukrajnát segíteni kell és egy rosszkor jött tűzszünet az oroszoknak kedvezhet. (A „tanulmány” szerint az orosz propagandát pedig a Mi Hazánk és Magyar Péter terjesztik, véletlenül sem a közmédia meg az Origo.)
(Képernyőkép)
A héten közben Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy,
el fognak venni minden olyan támogatást ezektől a „háborúpárti” újságoktól, amelyik az EU-ból(!) vagy az – elvben Magyarországgal szövetséges – Egyesült Államokból érkezett.
Ez nyilvánvalóan cinikus és aljas bosszú a maradék független sajtó ellen, amely az elmúlt hónapokban kellemetlenül bizonyította a Fidesznek, hogy még mindig van ereje, pedig a propagandasajtó százmilliárdjainak töredékéből próbál megélni. A kegyelmi botrány és az ellenzéki átrendeződés olyan nem várt problémát okozott Orbánéknak, amire válaszolni kell.
Kiszámíthatóak és egyszerűek, mint a faék, hiszen csak a putyini franchise-t követik
Egyetlen kérdés csak az, hogy a magyar ellenzéki vezetők és az ellenzéki tömegek mikor ismerik fel végre, hogy a Fidesz végig fog menni a putyini úton és minden – korábban elképzelhetetlennek hitt – eszközhöz hozzá fog nyúlni (meg is teheti mindaddig, amíg az ellenzék azt hiszi, hogy sima választásokon nyerni tud, csak egy, az előzőnél jobb jelöltnek kell vezetnie a listát).
Mindenesetre jegyezzük meg a címet: Sánc utca 7. Ez az önkényuralom mai körülményeire szabott, új államvédelmi hatóság címe.”
A hozzászólásokból….
„Egyrészt örülök, hogy ezekben a gyalázatos időkben élek, mert ezt át kell élni, másképp nem hiszi el az ember! Másodsorban viszont nagyon szégyellném magam, ha már pont most kell élnem, hogy nem tettem ez ellen semmit, ami itt folyik. Mit lehet tenni, el kell menni, vagy mit?”
„A 30-40-es években született emberek már nem sokan vannak és aggastyánok, az 50-60-as években született idős, idősödő emberek , mint jó magam is, mi vagyunk a rendszerváltók, mi tudjuk mit jelent és az èrtelmiségiek egy része. Soknak fogalma sincs róla, majd ha szembejön vele.”
„Azért az meglepő, hogy az „orosz háborúpárti narratívát”, amelynek terjezstéséért ők tettek legtöbbet, is beemelik, és most MP nyakába varrják…! Hihetetlen ez a cinizmus! Miért nem Bayer Zsolttól vagy Bencsik Andrástól idéznek …?!?”
„És ugyanazok akik ezt létrehozták, működtetik, minden évben október 23-án zokogókórust alakítanak.”
Csak úgy…
Egy motoros szakszerviz van bejegyezve abba az Gellért-hegy oldalában fekvő épületbe, amelyben évi hatvanmillió forintért bérel lakásokat a Szuverenitásvédelmi Hivatal – írja a hvg.hu. A Sánc utcai épületet a Mészáros Lőrinc köréhez tartozó Valton-Sec Zrt. biztosítja. A portál szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal oldalán, a közérdekű adatok között talált rá a bérlés adataira: eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Zana Ferenc kizárólagos tulajdonában lévő, Dr. Motor Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-től bérel ingatlant idén március elsejétől egészen 2025. március elsejéig közel 59 millió forintért. A hegy oldalában fekvő hivatalt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nemrég személyesen is meglátogatta, mint mondta azért, mert a hivatal nem válaszol neki a külügyet ért orosz hekkertámadásról szóló beadványára. Hadházyt nem engedték be az épületbe a biztonsági őrök, de az udvarba bejutott.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat