Kerítésen túl
Hallod ezt Viktor, még Ő is?
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este Isztambulban bejelentette, hogy az új típusú koronavírus-járvány miatt héthavi fizetését felajánlva gyűjtést indít a rászorulók megsegítésére, miközben országában az igazolt fertőzöttek száma a friss adatok szerint túllépte a 10 ezret.
Mennyi az annyi?
A török államfő héthavi fizetése 2020-ban 568 ezer 750 lírát tesz ki (mintegy 28 millió forint). Erdogan a kormányzat videokonferencia keretében tartott ülését követően közölte: a családügyi minisztérium újonnan nyitott számlájára érkező adományok alapítványokon keresztül jutnak majd el azokhoz az alacsony jövedelemmel rendelkező állampolgárokhoz, akik a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében hozott hatósági intézkedések nyomán kárt szenvedtek.
+ 1 segélycsomag
A török elnök a múlt héten egy segélycsomagot is kihirdetett a járvány okán. Annak köszönhetően egyebek mellett kétmillió alacsony jövedelmű család kap 1000 líra (mintegy 50 ezer forint) pénzügyi támogatást, a nyugdíjminimum 1500 lírára (mintegy 75 ezer forint) emelkedik, a minimálbérért dolgozók egy összesen hétmilliárd lírás (mintegy 350 milliárd forint) csomagban részesülnek, a nyugdíjasoknak pedig már áprilisban megküldik a prémiumot.
Így áll most a vírushelyzet
Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter hétfő este Twitter-fiókján azt írta, hogy az előző 24 órában 1610-tel 10 ezer 827-re emelkedett az új típusú koronavírus igazolt fertőzöttjeinek, 37-el pedig 168-ra nőtt a járvány halálos áldozatainak a száma. A kis-ázsiai ország az utóbbi egy hét alatt szinte megháromszorozta a napi koronavírus-tesztek számát, eddig közel 77 ezret végeztek el, ebből csak hétfőn 11,5 ezret. Az esetszámok kezdeti meredek emelkedését követően, az elmúlt négy napban a tesztek számának növelése ellenére az új fertőzöttek napi alakulása nem fokozódott, sőt néhány százzal még mérséklődött is.
Hétfőn napközben a belügyminisztérium azt közölte, hogy Törökország 81 tartományából 18-ban eddig összesen 39 különböző települést vagy településrészt vettek karantén alá, köztük egy községet, hat településrész, 28 falvat és négy tanyát. Erdogan esti beszédében már nem 39, hanem 41 vesztegzár alá helyezett települést és településrészt említett, de az elhelyezkedésükre vonatkozóan ő sem árult el részleteket.
A 83 millió lakosú Törökország állampolgárainak átlagéletkora a török statisztikai hivatal 2020. februári adati szerint 32,4 év.
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
Kiss Lajos
2020.03.31 08:02 at 08:02
Ti nem vagytok normálisak! Eddig Erdogan volt az ellenség-képetek! Most-, meg példakép lett? Barom banda!
György
2020.03.31 12:53 at 12:53
Maga meg semmit nem ért a cikkből. Itt nem példakép állításról van szó. Hanem arról hogy van-e valakinek érzéke ahhoz hogy megértse, hogy most van itt az idő amikor tényleg a népéért tehet rengeteget egy államfő. Sajnos ilyet a csutitól nem várhat, mert ő egy érzéketlen senki. Az apja kiverte belőle.
Kovács Béláné
2020.04.02 19:13 at 19:13
Nem végzett alapos munkát a kedves papa!