Ez a nap
Frissítve! Handó Tünde felbukik alkotmánybíróvá?
Hétfőn 14 órától ült össze az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság, ám a Fidesz két perccel az ülés előtt sajtóközleményében tudatta, hogy Handó Tündét jelölik és mivel ők vannak többségben, minden valószínűség szerint meg is szavazzák, írja a hvg.hu.
A 15.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) eddigi elnöke Stumpf István korábbi alkotmánybíró nyáron megüresedett helyére érkezik a 15 fős testületbe.
Handó Tünde OBH-elnöki mandátuma 2021 elején járna le, és noha ezen a tisztségen a ma hatályos törvények szerint nem újraválasztható, nem ez volt az egyetlen oka annak, hogy Handó esetleges „kimentéséről” már hónapok óta pletykáltak bírósági berkekben.
Az OBH és az OBT között tavaly tavasszal alakult ki nézeteltérés,
miután áprilisban és májusban a bírói tanács 28 választott tagja és póttagja közül 17-en lemondtak, az OBH elnöke pedig az őt felügyelő OBT működését a testület létszámára hivatkozva törvénysértőnek nyilvánította. Az OBT tagjai szerint viszont a testület határozatképessége továbbra is biztosított, ezért működésének nincs akadálya. Handó novemberben fordult az ombudsmanhoz a probléma megoldása érdekében, ám azóta sem hívott össze tagválasztó küldöttgyűlést, amellyel megoldódna a létszámkérdés alkotmánybírósági vizsgálat nélkül is.
MSZP: Handónak bírósági tárgyalás és felelősségre vonás jár
Az igazságszolgáltatás és az Alkotmánybíróság újbóli szemen köpését jelenti az a tény, hogy a Fidesz Handó Tündét jelöli alkotmánybírónak. Handó Tünde ugyanis nem előléptetést érdemelne, hanem bírósági tárgyalást az általa elkövetett sorozatos törvénysértések miatt – tette közzé véleményét a szocialista párt.
Az MSZP nem támogatja, hogy egy olyan fideszes pártkatona legyen a taláros testület tagja, aki már eddig is szolgai módon részt vett a független a bírói ítélkezés felszámolásában.
A DK felháborítónak tartja Handó Tünde jelölését az alkotmánybírói posztra
Ma újra bebizonyosodott, hogy a fideszes pofátlanságnak nincsen határa. Sajtóértesülések szerint ugyanis az Alkotmánybíróság tagjait jelölő bizottságban a kormánypárt képviselői Handó Tündét, a magyar jogállamiság egyik lebontóját delegálnák, akinek múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy az Európai Unió a hetes cikkely szerinti eljárásban elmarasztalni készül hazánkat az igazságszolgáltatás visszásságai miatt.
Handó Tünde a jövőben azt ellenőrizné, hogy a magyar jogszabályok megfelelnek-e az összetákolt Alaptörvénynek. A DK felháborítónak tartja a bírói függetlenség felszámolásában aktív szerepet játszó Handó Tünde alkotmánybírónak delegálását, ezért felszólítjuk a Fideszt, hogy haladéktalanul vonják vissza ezt a viccnek is rossz jelölést – írja Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, az igazságügyi bizottság tagja.
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?