Ez a nap
Handó Tünde gyakorlatilag kirúgta a Fővárosi Törvényszék elnökét
A Fővárosi Törvényszék eddigi elnöke egyedüliként pályázott tisztségére, de Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal vezetője eredménytelennek nyilvánította a pályázatot.

Handó azzal indokolta a döntést, hogy a Fazekas Sándor vezette törvényszék „nem tudott súlya szerint hozzájárulni a bírósági szervezet egészének magasabb színvonalú működéséhez, sem pedig a harmadik hatalmi ág társadalmi megbecsülésének növeléséhez”. Szerinte „a 21. század kihívásainak való megfelelés korszakváltást követel az ország legnagyobb bíróságának vezetésében”. Az OBH-elnök szerint hatékony módszerek kialakítására van szükség, hogy a törvényszéki elnök az erőforrásokkal megfelelően gazdálkodjon, ám az elmúlt hat évben Fazekas nem alakított ki ilyen módszereket.
Handó Tünde – Szájer József fideszes EP-képviselő felesége – az indoklásban azt is megjegyezte, hogy a törvényszék problémáinak 2012-től megkezdett felszámolása alapvetően a törvényhozás, a kormányzat és a bírósági központi igazgatás támogatásának eredménye.
Fazekast hiába támogatta az összbírói tanács 75,5 százaléka, ennek ellenére hatéves megbízatása tegnap lejárt. Az OBH-elnök új pályázatot ír ki a tisztségre, addig Rosnerné Romenda Zsuzsanna általános elnökhelyettes teljes jogkörben viszi tovább az ügyeket.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..