Connect with us

Banánköztársaság

Hányan vannak „a magyar emberek”?

Megosztás

Számuk változó, a Fidesz igényei szerint. Van, amikor a szavazók kisebbsége (népszavazás), van, amikor szűk többsége képviseli őket. Jelenlegi létszámuk éppen 1803282 fő.

Az „a magyar”, aki a Fidesznek „felhatalmazást” ad.

A többiek vagy besorolhatatlanok, vagy nagyon is besorosozhatók.

A Fidesznek 2010 óta, de igazából 1998-tól nem volt egyetlen gesztusa sem, amelyet a választásokon vereséget szenvedőknek tett volna. Bár pofáznak a „nemzet egységéről”, de azon mindig csak azokat értik, akik rájuk szavaznak. Nem volt még olyan erő, amely annyira a társadalom megosztására tett volna föl mindent, mint a Fidesz. Közben persze nemzeti összetartozásról pofáznak – olyan ez, mint a zéró tolerancia a folyamatos antiszemita hecckampányaik közepette….

Trianon ehhez a nemzetcsonkításhoz képest igazán semmiség… 1990 óta nem volt a jelenlegi Fideszhez hasonlítható bűnszervezet uralmon.

A rendszerváltás óta – kivéve az 1998-2002 és a 2010 utáni időszakot – minden kormány tudta, hogy leváltható; minden kormány igyekezett valamelyest beszámítani ellenzéke érdekeit is. E politika legtisztábban a Horn-Kuncze-kormány idején nyilvánult meg, amikor is több intézkedéssel többletjogokat adtak az egyharmad alatti ellenzéknek a parlamentben. Lemondtak az egyoldalú alkotmányozásról is, pedig megvolt hozzá az alkotmányos felhatalmazásuk.

Persze, az MSZP-SZDSZ-kormány is követett el hibákat, bűnöket is

– de az ellenzéknek az a fajta lenézése, negligálása, amely a bűnszervezet „kormányát” jellemzi, ismeretlen volt. Voltak erőből átvitt törvények is, de ezúttal tényleg elmondható: a mennyiségi különbség átcsapott – milyen régen már! – minőségibe.

Biztosan voltak kirekesztőnek értelmezhető megnyilatkozások – na de olyan sorozatra, amilyet ebből a Fidesz produkál, nem volt példa.

És persze szóba sem kerülhetett (volna) mondjuk a Vár megszállása, a Kossuth tér és környékének 1944-esítése, a Nagy Imre-szobor elhurcolása, az Akadémia szétzilálása, államosítása, a „Magyar Művészeti Akadémia” kiváltságos helyzetbe hozása, a NER-hű „tudományos intézetek” sorának létesítése, a média elfoglalása meg hasonlók. Ez utóbbiról: bárki bármit mond is, a szocialista-liberális kormányok alatt a közmédia nagyjából szabad volt – legalábbis lehetett benne valaki akár újságíró is..! Ez ma teljességgel kizárt. A központosított, megnövelt terrormédia pedig…

A fékek és ellensúlyok rendszerének szétverése, független intézmények fideszesítése…

Az oktatásirányítás – bármennyit szidták is sokan akkoriban – a nemzetközi trendekhez igazodott, és 18 év volt a tankötelezettség korhatára; volt tankönyvpiac, stb. Kétségtelen, időnként némileg tán erőszakosnak volt mondható az oktatáspolitika, na de szóba sem került például fasiszta mintára megszervezett „hivatásrend”, Nemzeti Paidagágász Karám megalapítása; KLIK-től rémálmainkban sem ijedeztünk, „tankerületektől” sem. És bár az igazgatók egy része mindig olyan, amilyet az éppen hatalmon lévők szeretnek, na de azért akkoriban nem sokan voltak köztük, akik nem ragaszkodtak az iskola többé-kevésbé önálló gazdálkodásához… Persze, valójában az alárendeltségnek ma tapasztalható foka elképzelhetetlen volt.

Igen: stadionok sem épültek, belátom… És a szociálpolitika sem volt kifogástalan, el kell ismernem. De legalább a rokkantakon nem gúnyolódott a kormány…

És a cigányokkal sem törődtek túl sokat

– de azért a maihoz mérhető fideszes kápó-/vajdarendszer meg újabb szegregátumok nem épültek ki. Ezzel együtt is súlyos hiba vagy inkább bűn volt az emancipáció, az esélyegyenlőség kérdésének elhanyagolása, a határozott  antiszegregációs intézkedések elmulasztása, a foglalkoztatás gondjaival szembeni tehetetlenség stb.

Na de a magyar vidéken – benne a cigányok lakta területeken – Döbrögi-rendszer azért mégsem jött létre – a Fidesz-uralom „büszkesége” ez..! Azok a százezrek is, akik rábeszélhetők vagy rákényszeríthetők akár a nyílt szavazásra is, sunyin vagy parancsot követve…

Sorolhatnám még, de minek… Ott van az az 1803282 „magyar ember”, akik mindenre megadták a „felhatalmazást” a Fidesznek: a többiek kitagadására, semmibe vételére vagy egyszerűen nem létezőnek minősítésére – és persze további lopásokra is.

Mindenre – legalábbis a Fidesz úgy hivatkozik rájuk.

Egyelőre teheti. Folytathatja azt a politikát, amely a rendszerváltás megtagadása, amely a demokrácia kigúnyolása; azt a politikát, amelynek irányítói nem akarnak az egész társadalom kormánya lenni – beérik a „magyar emberekkel”.

Pillanatnyilag 1803282 emberrel. Mit tehetünk? – fogyik a magyar

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Veres Gabriella

    2019.05.29 00:13 at 00:13

    Jó tudni,hogy van valaki, aki ezt nem engedte el a füle mellett és irt róla

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük