Connect with us

Bulvár

Harapós idővel búcsúzik az év -Jövő héten jön a tél

tel-het
Megosztás

Ismét beigazolódni látszik egy népi bölcsesség: „nem eszi meg a kutya a telet”. Nem bizony hiába süt ma még bízhatóan a napocska, ez csak álságos hitegetés, legkésőbb szombaton lecsap ránk a tél.

Ez várható

Karácsony 2. napjának délutánján változóan napos, olykor mérsékelten felhős, az évszakos átlagnál még mindig 3-4 fokkal magasabb hőmérsékletű időnk lesz. A keleti, délkeleti országrész fölött is csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap.

Nyugaton is mérséklődik a kezdetben még élénk északnyugati szél, másutt marad a gyenge légmozgás.

Éjjel, a nyugati, délnyugati térség fölé vastagabb felhősáv sodródhat, de eső ebből nem valószínű. Másutt gyengén felhős, csillagfényes idő lesz jellemzőbb. Gyenge légmozgás mellett kissé párásodhat a levegő. Fagypont köré süllyed a hőmérséklet. Északon várható kiterjedtebb, gyenge fagy, másutt inkább csak foltokban fordul elő.

Pénteken, az ország nagy részén legyengül a légmozgás, de kb. a Duna vonalában még mindig lesznek élénk széllökések. Hajnalban előfordul gyenge fagy, majd napközben még kevéssel az évszakos átlag fölé emelkedik a hőmérséklet.

Délelőtt, az ország délnyugati fele, illetve az északkeleti határvidék fölött sok lesz a felhő, a Dél-Dunántúlon borongós idő várható. Másutt gyengén felhős, napos idő lesz jellemzőbb. Napközben, a Dunántúlon is egyre többfelé süt ki a nap. A délnyugati és az északkeleti határvidék maradhat felhősebb. A felhőzetből, elvétve előfordulhat jelentéktelen zápor, esetleg hózápor is.

Éjszaka, a Duna-Tisza közén mérsékelt marad, nyugaton és keleten erősödő északnyugati szél támad. A Dunától keletre várható több felhő, melyből itt-ott zápor, vegyes halmazállapotú zápor is előfordulhat. Nyugaton csillagfényes, de szeles időre kell készülni. Hajnalra sokfelé fagypont alá süllyed a hőmérséklet.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

csütörtök délután délnyugaton +8, északkeleten +5,

péntek reggel -2 – +3,

péntek délután délnyugaton +6, északkeleten +3 fok körül alakul.

A folytatásban

Szombaton, a Dunántúlon és keleten erős, viharos északnyugati szél fúj. Nyugaton napos, keleten felhős időre van kilátás említést érdemlő csapadék nélkül. Reggel már sokfelé fagy, délután is hideg idő várható.

Vasárnap napsütés, de hideg idő ígérkezik eleinte erős, majd mérséklődőészaki széllel. Már meglehetősen hideg idő valószínű. Hajnalban több fokos fagyra, majd napközben is épp csak fagypont körüli hőmérsékletre kell készülni.

Hétfőn gyenge légmozgás, hideg, fagyos idő, téli napsütés a legvalószínűbb.

Szilveszter napján is kisüt a nap, fagyosnak ígérkezik a reggel, majd délután észak felől erős felhősödésre van kilátás. Hószállingózás, szitáló havas eső is előfordulhat. Estére ismét erősödő északnyugati szél támad.

Újév napján viharos szél, változóan napos-felhős ég, némi enyhülés most a legvalószínűbb.

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökön éjjel fagytól lehetnek síkosak az utak, egyébként jó közlekedési feltételek, látási viszonyok várják az útnak indulókat. Délelőtt még előfordulhatnak záporoktól nedves, síkosabb útszakaszok.

Forrás: Eumet

Becso

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük