Kerítésen túl
Harminc év után szabadul az izraeli kém – Jonathan Pollard titokzatos élete
Az Izrael javára történt kémkedésért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt és ebből 30 évet letöltő amerikai Jonathan Pollard elhagyhatja az Egyesült Államokat – jelentette be az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium pénteken este.
A Pollard-dosszié
Pollard az amerikai haditengerészet hírszerzési elemzője volt, amikor 1985-ben letartóztatták kémkedésért. A férfi elismerte bűnösségét, és 1987-ben ítélték el.
Miután 30 esztendőt letöltött a büntetéséből, 2015-ben feltételesen szabadlábra helyezték, de elektronikus nyomkövetőt kellett viselnie a lábán, este nem hagyhatta el az otthonát és öt évig nem hagyhatta el az Egyesült Államok területét.
A próbaidő leteltével a feltételesen szabadlábra helyezett elítéltekkel foglalkozó bizottság – amely az amerikai igazságügyi tárca egyik hivatala – áttekintette a Pollard-dossziét és közleményt adott ki, amelyben leszögezte: „semmi nem utal arra, hogy Jonathan Pollard a továbbiakban megsértené a törvényt”. A tárca egyúttal elrendelte, hogy oldják fel az egykori kémre kiszabott korlátozásokat.
Egy kém csendes élete
A texasi születésű, most 66 éves Pollard korábban többször közölte, hogy Izraelben szeretne letelepedni. 1995-ben megkapta az izraeli állampolgárságot.
„Hálásak vagyunk és végtelenül örülünk, hogy ügyfelünk mentesült végre minden további korlátozástól, és most már minden tekintetben szabad ember” – jelentette kiEliot Lauer és Jacques Semmelman, Pollard két ügyvédje a washingtoni bejelentés után közzétett közleményükben pénteken. Bár azt írták, remélik, kliensüket minél előbb Izraelben láthatják, nem erősítették meg, hogy a férfi elhagyja-e New Yorkot, ahol 2015 óta él. Mint írták: a volt kém egyelőre súlyos rákbetegséggel küzdő feleségét ápolja New Yorkban.
Az izraeli kormányok és a férfi szimpatizánsai évtizedeken keresztül lobbiztak az amerikai kormányoknál büntetésének enyhítése érdekében, de az amerikai védelmi minisztérium és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) soha nem bocsátotta meg neki, hogy titkosított hadiipari dokumentumokat adott át – pénz ellenében – Izraelnek. Az 1990-es években George Tenet, akkori CIA-igazgató még lemondással is fenyegetett arra az esetre, ha Bill Clinton amerikai elnök kegyelmet gyakorol.
Miben segítette Pollárd a megbízóit?
Elemzők szerint a többi között ezek a kém dokumentumai is segítettek Izraelnek abban, hogy 1985-ben lebombázhassa a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) akkor még a tunéziai fővárosban lévő központját, vagy 1988-ban – szintén Tuniszban – meggyilkolhassa Abu Dzsihádot, azaz Khalil al-Vazirt, a PFSZ akkori második számú vezetőjét. Az Abu Dzsihádot megölő izraeli kommandósok egyike 2012-ben a Jediót Ahronót című lapnak a katonai cenzúra engedélyével adott interjújában elismerte a gyilkosságot.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő