Kerítésen innen
Hegedüs Lóránt tiszteletes lejáratta egyházát, de püspökének egy szava sincs hozzá
A szélsőséges nézetiről is közismert Hegedüs Lóránt református lelkész az általa vezetett Szabadság téri „Hazatérés templomban” adott „szószéket” a palesztin nagykövetnek, ezzel cselezve ki a magyar kormány tilalmát, mely szerint Magyarországon tilos a Hamasz terrorszervezet melletti köztéri tüntetés.
Mi hazánk vastagon…
A tiszteletes hívó szava mellé állt és ahogy mondani szokás részvételével emelte az esemény fényét a „Mi Hazánk” mozgalom örökmozgó prominens országgyűlési lépviselője, Novák Előd is, aki már az országházban sem szavazta meg azt a nyilatkozatot, amely elismeri és támogatja Izrael jogát az önvédelemhez.
A képviselő a misén mondott beszédében terrorállamnak nevezte Izraelt.
Hegedűs Lórántban nem kellett csalódni
A lekész aki nem mellesleg megalapítója volt a Hazafias Magyarok Szövetsége, rövidítve Hamasz, nevű szervezetnek, ezen az „Ima a Szentföld békéjéért „ című egyházi eseményen, a tőle megszokott antiszemita beszédnek egy újabb változatát adta elő.
Fadi Elhusseini
A palesztin nagykövet beszéde végén a templom előterében felállított Horthy szobor előtt nyilatkozott (főképünk) és
„hazug propagandával vádolta Izraelt”,
arról is beszélt, hogy
óva inti a magyarokat attól, hogy minden sajtóhírt készpénznek vegyenek.
Az eseményt egyetlen elítélő szóval sem illette a tiszteletes püspöke, Orbán Viktor egykori minisztere Balogh Zoltán.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….