Connect with us

Kerítésen innen

Nemzetközi botrány az új nemzeti konzultáció miatt – Fidesz-válasz: a szokásos Gyurcsány-fóbia

Megosztás

A hamarosan ránk szabaduló legújabb nagy fideszes átverés a nemzeti konzultáció, még kis sem forrott igazán,”húsba vágó” kérdéseivel máris kivívta az EU rosszallását, amit Hollik István a Fidesz szája  egy sajtóközleménnyel igyekszik, ahogy az várható is volt, az európai közösség elleni hergelésre kihasználni.

Megerőszakolt Magyaroroszág

A nemsokára induló nemzeti konzultációban három olyan fontos gazdasági kérdés is lesz, amiben Brüsszel megtámadta Magyarországot, és ránk akarja erőltetni az akaratát – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István hozzátette: „ezek ráadásul húsbavágó kérdések”, hiszen a rezsicsökkentésről, a kamatstopról, valamint az extraprofitadóról szólnak.

nemzeti konzultáció, Gyurcsány ferenc,
Brüsszel szerint ezeket mind el kéne törölni. Ma viszont Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági energiaár – mondta a politikus, aki úgy fogalmazott,

„ennek vetne véget a brüsszeli direktíva”.

Gyurcsány-fóbia, ami a csövön kifér

A propagandista  hangsúlyozta, egy ilyen komoly politikai vitában meg kell kérdezni a magyar embereket.
„Legalábbis szerintünk” – tette hozzá. Úgy látszik a dollárbaloldal szerint viszont nem, hiszen Dávid Ferenc, „Gyurcsány árnyékminisztere” időhúzónak és feleslegesnek nevezte a nemzeti konzultációt – utald a DK politikusa által mondottakra.

„Ezen persze nem csodálkozunk, hiszen amikor ők kormányoztak, soha nem kérdezték meg az embereket, az energiaárakat viszont 2010 előtt az egekbe emelték, és emellett ők persze Brüsszel minden kérését kérdés nélkül végrehajtották”

– mondta a kommunikációs igazgató.
A politikus emlékeztetett, a „dollárbaloldal” a rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta támadja azt. Egy évtizede beszélnek arról, hogy a rezsicsökkentés tarthatatlan, az árszabályozó intézkedések, mint a rezsicsökkentés, rosszak. Sőt, Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint „a rezsicsökkentés az egy hülyeség” – mondta.
Hollik István kiemelte: mi viszont arra kérjük Gyurcsány Ferencet, ne támadják, hanem vegyenek részt a nemzeti konzultációban. Így újra lehetőségük lesz világossá tenni a magyarok számára, hogy a rezsicsökkentés ügyében a magyar emberek és családok, vagy Brüsszel oldalán állnak.

„Egy biztos, ezt a csatát csak úgy lehet megnyerni, ha minél többen elmondjuk a véleményünket és ez alapján egyértelművé válik a magyarok akarata. Ezért arra kérünk mindenkit, pártállástól függetlenül, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt és védjük meg együtt közös eredményeinket”

– hangsúlyozta a politikus.

Előzmény

Szerző