Hézagmentesen maffia

Ezt a cikket elküldtem a 24.hu-nak, mert ott jelent meg Filippov Gábor cikke, aminek egy passzusát bírálom. A 24.hu huszonnégy óra alatt nem talált alkalmat arra, hogy legalább visszajelezzen: megjelenteti vagy köszöni, nem. Ennyit az előzményekről, de most nézzük hogyan is működik a maffia.

Nagy úr az irigység

Sokan próbáltak már magyarázatot találni Orbán Viktor cselekedeteire, és mindegyikben volt valami igazság. Mindegyik meg tudott magyarázni egy kis részt, de egyiknek sem volt olyan magyarázó ereje, mint a posztkommunista maffiaállam koncepciójának. Szinte nincs olyan jelenség, ami ne lenne „hézagmentesen” beilleszthető.

Ezért az idők során egyre jobban álmélkodtam azon, hogy jeles gondolkodók részéről milyen elutasítás (jobb esetben elhallgatás) kíséri Magyar Bálint koncepcióját. Az ellenérvek majd minden esetben hiányoztak, és csak valami minősítés helyettesítette őket. Bármilyen primitívnek tűnik is, nem tudok másra gondolni, mint az irigységre: hogy nem nekik jutott eszükbe. Aztán egy idő múlva a fanyalgás bizonyos körökben már sikk lett. Filippov Gábor, aki kiváló tanulmányt tett közzé a 24.hu-ban, is úgy érzi, hogy rúgnia kell  egyet Magyar Bálinton.

Először a maffia-koncepció lényegét támadja:

„Fontos belátni, hogy a »posztkommunista maffiaállam« népszerű koncepciójával szemben a magyar demokráciát nem hataloméhes bűnözők maroknyi csoportja tartja tetszhalott állapotban, akik kizárólagos célja a nemzeti és uniós erőforrások minél alaposabb kiszipolyozása. A korrupció és a közpénz közpénzjellegének elveszítése nem cél, hanem eszköz. Nem a közhatalom rendelődik alá a járadékvadászatnak, hanem fordítva: az intézményes korrupció a hatalom megtartásának egyik előfeltétele.” – írja.

De mivel bizonyítja, hogy nem hataloméhes bűnözők maroknyi csoportjáról van szó? Azzal, hogy „fontos belátni”. Ez bizonyítéknak soványka. Ameddig valaki be nem bizonyítja az ellenkezőjét, én bizony azt hiszem, hogy éppen „a nemzeti és uniós erőforrások minél alaposabb kiszipolyozása” a kizárólagos céljuk, amihez a hatalom megtartása csak eszköz. Hiszen anélkül ezt nem is tudnák végrehajtani, ráadásul a hatalom elvesztése esetén a számonkérést sem kerülhetnék el.

Nézzük a tetteit!

Ezt az állítást nem azzal próbálom bizonyítani, hogy „fontos belátni”, hanem  – ahogy Orbán is javasolja – a tetteivel. És ezekből bizony egy gátlástalan, hataloméhes bűnöző képe bontakozik ki.

Az elmúlt tizenöt évben sikerült egymás ellen uszítania a különböző politikai felfogású embereket, sikerült a falusiakat a városiak ellen hangolnia, a fiatalokat az öregek ellen, a lakhatással még rendelkezőket a hajléktalanok ellen, az egészségeseket a rokkantak ellen, a lecsúszás szélén álló középosztályt a szegények ellen, az iskolázatlanokat az egyetemisták ellen, a munkahellyel még rendelkezőket a munkanélküliek ellen, a nemdohányzókat a dohányosok ellen. Mindezt olyan stílusban, hogy még gyűlölet is ébredjen bennük egymás iránt, tehát minél tartósabb legyen a megosztás. Ugyan miféle egyéb cél indokolhatja az „Oszd meg és uralkodj!” elvének végletekig való kihasználását, ha nem a hatalom mindenáron való megszerzésének és megtartásának cinizmusa?

Vagy mit gondoljunk arról az emberről,

akinek éppen a miniszterelnöksége alatt teszik tönkre apja kőbányájának piaci konkurensét, vagy akinek második miniszterelnöksége alatt adnak apja vállalkozásának kizárólagos bányaengedélyt – egy természetvédelmi területen. Mit gondoljunk arról az emberről, aki Andy Vajdának 7 milliárdos ajándékot ad, hogy megszerezze a jól jövedelmező, klasszikus maffiaterületet, a szerencsejáték-piacot, aminek haszna aztán valahol Luxemburgban tűnik el.

Orbán országa

Orbán cselekedeteiből kikövetkeztethető az általa kívánatosnak vélt ország képe: egy olyan közrabszolgatartó társadalom, amelyben a maffia leválthatatlan. Ehhez meg kell gyengíteni minden olyan erőt, amely veszélyeztetheti a hatalmát. A számára ideális ország a kiszolgáltatottságra épül. Rajta kívül mindenki kiszolgáltatott helyzetben van, alvezéreitől kezdve a nincstelen alattvalókig. Ehhez mindent ki kell iktatni, ami nem illeszkedik a kiszolgáltatottság láncolatába. Ki kell iktatni az önálló egzisztenciákat, mert aki megáll a saját lábán, az nem fél. Ki kell iktatni a tudást, mert az megóv a teljes kiszolgáltatottságtól. És ki kell iktatni az önálló gondolkodás képességét, mert az megnehezíti az agymosást.

Orbán komolyan veszi, hogy a tudás hatalom,

és ebből a hatalomból csak a kiválasztottaknak akar adni. Ezért aztán szűkíti a mobilitási csatornákat (bezáratja a gimnáziumok felét, megnehezíti a továbbtanulást), csökkenti a tankötelezettség korát, és lebutítja a szakképzést. A közrabszolga legyen erős fizikumú (minden nap tornaóra az idegen nyelv, a magyar, a matematika, a történelem helyett), és csak annyit tudjon, amennyi feltétlenül szükséges, hogy olcsó munkaerőként alkalmazni lehessen a saját birtokon.

Filippov nem elégszik meg azzal,

hogy – minden bizonyíték nélkül – megkérdőjelezi a maffia-koncepció lényegét. Még ugyanabban a bekezdésben egy nevetségessé torzított feltételezéssel megpróbálja hitelteleníteni is:

„Nyilvánvalóan fontos szerep jut a NER-ben a konjunktúralovagoknak és cinikus kollaboránsoknak, de senki ne gondolja, hogy közép- és alsószintű állami alkalmazottak tízezrei – a Fideszre voksoló milliókról nem is beszélve – nap mint nap azzal a megelégedett tudattal indulnak munkába, hogy ma is szorgosan kivernek majd egy téglát az alkotmányosság falából.”

Ilyen ostobaságot senki sehol nem mondott, és a maffia-koncepcióból sem következik. Kizárólag hangulatkeltő szerepe van. Hangulatot kelteni viszont az ellen szoktak, amit cáfolni nem tudnak.

Minden embernek joga van …… nem egyetérteni Orbánnal!