Hitelesnek lenni és annak látszani

„Csak ami nincs, annak van bokra, / csak ami lesz, az a virág, / ami van, széthull darabokra”. (József Attila: Eszmélet)

Kedves, jó, demokratikus ellenzék! Kedves ti, meg kedves mi is!

Igen, most a vesztesekről van szó. A demokratikus ellenzéki pártokról, a híveikről, kiváltképp a vezetőikről. Rólunk is, de inkább rólatok. Akik eltérő mértékben, de zömmel süketnek, vaknak bizonyultatok az évek óta egységet követelő tömegekhez képest.

Ti nem hallottátok meg „a duma bojkottját” követelő hangokat. Ti, a Közös Ország Mozgalom megalakulásakor még együtt felsorakozók, valamiféle egymással szembeni pozícióharcnak, a falkán belüli „na, ki az erősebb?” marakodásnak vetettétek oda koncul a választási győzelmet. És ezt a támogatóitok – a legfanatikusabbakat leszámítva – már igencsak zokon vették. Mert nekik is csak egy életük van, és ti évek óta tékozlón bántatok az életidejükkel.

Biodíszlet lesztek a parlamentben

Amikor egy fasírttá vert sereg tisztjeiként egymás bedöngölésével és a tanulságok levonásával bíbelődtök, számolgatva, hogy a jókora bukta után még hány képviselőt sikerül besakkoznotok az illiberális hatalmat szolgáló parlamentbe – amelyben már csak annyi lehet a szerepetek, hogy biodíszletként demokratikusnak és sokszínűnek láttassátok a valójában egyszínű, narancssárga, kétharmados törvényhozást –, alighanem ott folytatnátok, ahol abbahagytátok.

Ám a nép „őfelsége” bő fele – a hétvégi tüntetések is bizonyították – köszöni, de ebből már nem kér. Besokallt. A jelek szerint, inkább azt várja el tőletek, hogy hordjatok magatokkal kordonbontó 17-es villáskulcsot, és bojkottáljátok végre a dumát. Azt, hogy a lábatokat se tegyétek be a fideszes-kétharmados parlamentbe, ahol az uralkodó többség eddig is azon dolgozott, hogy lebontsa a honi demokráciát. És „őfelsége” karcsú ívben tesz már rá, hogy ott, ha éppen nagy ritkán szóhoz juttok, hallatjátok-e a hangotokat. És akkor mi van? Na bumm…

Demokráciát!

Inkább személyesen, százezer torokból hallatja most a saját hangját: „Demokráciát! Demokráciát!” S a jelek szerint még azt is elvárja tőletek, hogy…

1-…válasszatok a cél – a rendszerváltás – és régi „hiteles” politikusi arcotok között;

2-…tegyetek végre rendet a szellemi, eszmei tébolydában, ahol az európai (zsidó-keresztény alapú) értékrendet szélsőjobbos, nacionalista módon szembeállították az egész emberiség és benne a magyar nemzet humanista (szolidaritás alapú) értékrendjével; ahol a szeretet és a jó szándék helyébe félelmet és gyűlöletet ültettek; ahol a hatalmasok és csókosaik féktelen gazdagodását az egész közösség boldogulása fölé rendelték; ahol a mind kiszolgáltatottabb túlnyomó többségtől elvették a szabad, minőségi élet, utódaiktól pedig a társadalmi mobilitás, előrelépés esélyét; ahol nem a tudást, a tehetséget és a szorgalmat, hanem csak az illiberális hatalom iránti lojalitást jutalmazták;

3-…alakítsatok végre erős egységfrontot, akár azon az áron is, hogy minden eddigi hazai ellenzéki párt feloldódjon benne. Legalább átmenetileg, addig, amíg a magyar demokrácia és a valóságos politikai sokszínűség egy manipulálatlan, tisztességes, arányos választáson, a társadalom erőit leképező (új?) pártrendszerrel győzelmi esélyhez nem jut. Addig ráértek differenciálódni, külön-külön utakat járni;

4-…szervezzetek egységes, a sokféle, egymással is vitázó demokratikus erő együvé tartozását folyvást demonstráló országos – a legeldugottabb zsákfalvakban is jelen lévő – mozgalmat, amihez pártos elkötelezettség nélkül is csatlakozhat minden változást akaró, demokratikus érzelmű ember;

5-…emésszétek meg: mindegy, hogy egy „Unidad Popular” jellegű mozgalomnak mi is lesz az ernyőszervezete. Lehet épp egy új, de csakis az egyéb jelzők nélküli demokratikus értékrendet valló egységpárt vagy akár viccpárt is. Talán a már elhasznált Hazafias Népfrontot kivéve, bármilyen organizáció szóba jöhet, amelynek nincsenek hosszú távú saját ambíciói. És amelynek itt és most kizárólag azért lenne a neve „párt”, mert a demokráciát általában a parlamentekben, a politikai pártok „adják elő”.

(Ez ügyben még időben – bár sajnos hiába – szóltam októberben, a Gépnarancsban, Az egyetlen lehetséges megoldás címmel. Persze, az még szatíra volt. Nem minden él nélkül buzdítottam az ellenzéki pártokat: inkább oszlassák fel magukat és a korábbi sérelmeikre, pártállásukra, programjaikra tekintet nélkül, haladéktalanul és valamennyien lépjenek be az egyetlen komoly, következetesen ellenzéki demokratikus pártba, finnyáskodás nélkül, derűsen…

„…A Kétfarkú Kutya Párt maradt ugyanis az egyedüli a közéleti porondon, amely még képes jókedvűen, a gyűlöletet árasztó ellenfeleit lazán nevetségessé téve, a hamis, hazug ígéreteiket kifigurázva, és még a populizmusukból is tréfát űzve megcélozni az érdemi rendszerváltást. Teheti, mert egyáltalán nem is kell neki a hatalom, sem a vele járó pénz. Teheti, mert nem akar senkin uralkodni, nem akar senkit kifosztani, csak mosolyt fakasztani. Csak játszani, s így a magasba törni. És közben kedvesen, szelíden, színesen figyelmeztetni még arra is, hogy repedezett, balesetveszélyes a járda. Mert a kutya tényleg megvéd. Mert a kutya hűséges. Mert a kutya szerethető.

Aki tud jobb ernyőszervezetet – ami ráadásul már most is párt! – a hatalmat és a nemzet vagyonát dühödten, mohón maga alá kaparó kormánypárt és vazallusai megbuktatásához, az igazi rendszerváltáshoz, az most szóljon, vagy hallgasson örökre!

Úgy alakult: ami tavaly szatíra volt – akadt pártdependens olvasóm, aki komolyan vette és le is hülyézett miatta – az mára a valóság egyik reális lehetőségévé érett.)

Elfuseráltatok már két esélyt is, hogy helyreállíthassátok Magyarországon a demokráciát. Elvesztegettetek bizony „nyócévet”. Elvesztettetek rengeteg támogatót is. Az illiberális hatalom pedig újra roppant erősnek érzi magát. Folytatja. Nyomul és tarol.

Remélhető: a NER napjai fogyatkoznak

Ám a választópolgárok bő fele – az elégedetlenek, a felháborodottak, a csalódottak, a reménytelenek, köztük rengeteg fiatal is – hallatja a hangját és már mozdul. S ha a hite ki nem alszik, tán jó ideig mozgásban is marad. Remélhető: a NER napjai fogyatkoznak.

A százezres tömegtüntetésekkel viszont bármi megtörténhet. Folytatódhatnak, ki is fáradhatnak, és teljesen váratlanul meg is vadulhatnak…

Ez tehát az a történelmi pillanat, amikor még eldönthetitek: akarjátok-e a negyedik Magyar Köztársaságot vagy nem igazán. A 4K-t áhító tömeg akaratának rendelitek-e alá párt-ambícióitokat vagy legális, ám szinte hatástalanul háborgó parlamenti ellenzékként illeszkedtek bele a NER-be…

És mert felelősek is vagytok, nyilván azzal is számoltok: ha úgy alakul, akkor vagy ti álltok majd a változás élére (és valahára a demokráciát követelő fiatalok, akikben elég a merészség és lendület, így tán jobb, ha őket engeditek előre és csak a tapasztalatotokkal segíttek nekik), vagy egyszerűen nélkületek történik majd meg, aminek előbb-utóbb törvényszerűen be kell következnie.

Ez a „nélkületek” pedig azt is jelentheti: ha már tarthatatlanná válik a helyzet, ha túl hangos, túl nagy, túl radikális lesz a tüntető ellenzék, akkor a megint a hatalomban ülők kerülnek dilemma elé: rendfenntartó erőt felvonultató „szemkilövetőkké” válnak vagy a szemfülesebbek árulókként, belülről, puccsal buktatják meg még időben a NER vezéreit, és ők állnak a tömeg élére, hogy a békés átmenet csábító ígéretével átmentsék – önmagukat. És nekik akkor bizonyára még lesz mit felajánlaniuk. Nektek meg már rég nem…

Hogyan lehettek ezután hitelesek és miként látszhattok annak?

Game over! Volna itt hozzá egy fél országnyi ember – kezdetnek…