Bulvár
Holtan találták cellájában a szovjet-orosz mesterkémet
Hétfőn börtön cellájában holtan találták Robert Hanssen, a korábbi FBI lettős ügynök mesterkémet, aki több mint 1,4 millió dollár készpénzt és gyémántokat kapott Moszkvától szolgálataiért.
Hétfőn börtön cellájában holtan találták Robert Hanssen, a korábbi FBI lettős ügynök mesterkémet, aki több mint 1,4 millió dollár készpénzt és gyémántokat kapott Moszkvától szolgálataiért. Az amerikai történelem egyik leghírhedtebb kémügyének főszereplője távozott most az életből.
Természetes halált halt
A 79 éves Hanssent a coloradói firenzei szövetségi börtön cellájában halt meg. Feltételezhető, hogy természetes halállal halt – mondta az Associated Pressnek egy, börtön alkalmazott, akinek azonban nem volt felhatalmazása ennél többet mondani.
A szovjetek Hanszen infója alapján végeztek ki három amerikai ügynököt
Hanssen feltehetően 1985 óta, rengeteg információt adott ki megbízóinak az amerikai hírszerzésről, többek között arról is, hogy az amerikai tisztviselők miként vezettek tévútra orosz kémkedési akciókat. Feltételezések szerint részben ő volt a felelős legalább három szovjet tiszt haláláért, akik az amerikai hírszerzésnek dolgoztak, és miután lebuktak, kivégezték őket.
A csendes milliomos
A mesterkém az évek során több mint 1,4 millió dollár készpénzt, banki alapokat, gyémántokat és Rolex órákat kapott cserébe azért, hogy magasan minősített nemzetbiztonsági információkat közöljön a Szovjetunióval, majd Oroszországgal.
Későbbi lebukásáig a férfi nem folytatott pazar életmódot, ehelyett szerény élt virginiai külvárosi otthonában hat gyerekes családjával hatgyermekes családjával, és egy közép kategórás autót, valamint kisbuszt vezetett. Hanssen később azt mondta, hogy inkább a pénz motiválta, semmint az ideológia, de egy 1985-ben szovjet megbízóinak írt levélben azt magyarázza, hogy a nagy bevétel bonyodalmakat okozhatott, mert nem tudja elkölteni a nélkül, hogy fel ne hívja magára a figyelmet.
Giászi mennyiségű dokumentumot lopott
A „Ramon Garcia” álnevet használva mintegy 6000 dokumentumot és 26 számítógépes lemezt adott át megbízóinak., amelyek részletesen ismertették a lehallgatási technikákat, valamint segítettek megerősíteni az orosz kettős ügynök kilétét. Állítólag ő hívta fel Moszkva figyelmét egy titkos alagútba amelyet az amerikaiak építettek a washingtoni szovjet nagykövetség alatt a lehallgatások megkönnyítésére.
A lebukás és hollywoodi karrier
Évekig észrevétlen maradt, de, egy orosz „vakond” (ügynök. a szerk.) utáni vadászat során képbe került majd rajtakapták, amikor egy titkokkal teli szemeteszsákot ragasztott egy parkban lévő gyaloghíd aljára, orosz megbízói számára.
2002 óta tölti életfogytiglani börtönbüntetését, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül, miután bűnösnek vallotta magát 15 rendbeli kémkedésben és egyéb vádakban.
A történetből 2007-ben film készült Breach címmel, amelyben Chris Cooper Hanssent alakítja, Ryan Phillippe pedig egy fiatal irodai alkalmazottként segít lebuktatni.
A Börtönhivatal szerint az FBI-t értesítették Hanssen haláláról.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…
- Vitézy: ‘ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana’