Csillagjegyek
Horoszkóp: a szabadság vándorai
Ők azok akik nem könnyen mondják ki a boldogító igent. Az elköteleződés ugyanis az egyik legrémisztőbb gondolat számukra-állítja a horoszkóp.
Ezek a csillagjegyek sosem javulnak meg. Nem szívesen kötelezik el magukat, inkább élik a saját elveik mentén az életüket. Mindez pedig a 4 csillagjegy esetében azt jelenti, nem könnyen mondják ki a boldogító igent. Az elköteleződés ugyanis az egyik legrémisztőbb gondolat számukra-állítja a horoszkóp.
A Vízöntő a legszabadabb csillagjegy
A Vízöntő lazának, vidámnak, gondtalannak mutatja magát. A lelke mélyén ugyanakkor retteg az elköteleződéstől, a házasságtól egyenesen menekül, mert attól fél, ha átadja magát a szerelemnek, darabokra törik a szíve. Ha a félelme ráadásul be is következik, még kevésbé nyitott az elköteleződés felé. Úgy gondolja, ő nem áll készen a komoly párkapcsolatra, a házasságra pedig végképp alkalmatlan. Rendkívül önálló, tudja, mit akar, valójában nincs szüksége támogatásra ahhoz, hogy megállja a helyét a világban. A szabadsága egyébként is mindennél és mindenkinél fontosabb, és ebben ő egészen biztosan sosem változik és sosem javul meg.
Az Ikrek maga sem tudja, mit akar
Az Ikrek csillagjegyet nem könnyű kiismerni. Folyton változnak az érzései. Egyik nap valósággal retteg a szerelemtől, a következő napon pedig semmi mást nem akar jobban, mint szeretni. Alapvetően vágyik a párkapcsolatra, és jól érzi magát benne egészen addig, amíg nem fogja el az unalom. Ilyenkor inkább szakít és továbblép, aztán a magánytól meg attól retteg, hogy talán mégis rossz döntést hozott. A házasság gondolata eleinte csábító, kifejezetten bulinak, vidámságnak, izgalomnak tűnik, aztán pontosan ugyanennyire válik félelmetessé. Az sem véletlen, ha egyik nap rajong érted, a következőben pedig azt sem érted, mégis baja lehet. Kiszámíthatatlanságán képtelen változtatni.
A Nyilas a maga életét éli
A Nyilas önálló, független típus. Gyűlöl bármilyen korlátozást, függést, sosem szorul mások támogatására, így messze kerüli azokat, akik vele ellentétesen gondolják mindezt. Pontosan ez az oka, hogy éppen az ő az utolsó, aki valaha is az oltár elé áll, és kimondja a boldogító igent. Különleges értékeket keres, elvárja a szabadságot, a szabad mozgásteret, az elköteleződés gondolata hosszú ideig inkább félelmet, mintsem vonzerőt jelent nála. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne vágyna a szerelemre, vagy alkalmatlan lenne a házasságra. Inkább csak azt, hogy amíg nem érzi, hogy eljött az ő ideje, addig nem fektet különösebb energiákat a párkapcsolatba. Végül rászánja magát, de a kapcsolatában is függetlenségre, szabadságra vágyik. Valójában ő is az, aki sosem javul meg, állítja a horoszkóp.
Az Oroszlán a legjobbat érdemli
Az Oroszlán úgy gondolja, neki mindenből a legjobb jár. Ha rátalál a szerinte igazira, hajlandó elhatározni és elkötelezni magát. Viszont az igazi egyáltalán nem jön olyan könnyen. Abban biztosan sosem javul meg, hogy a párkapcsolatban ő legyen a középpont, körülötte forogjon a világ, párja az ő kegyét keresse, és lehetőség szerint mindig az történjen, amit ő szeretne. Párkapcsolataiban a legnagyobb problémát azt jelenti, hogy egy idő után úgy érzi, több és jobb jár neki, és mivel mindig többet és jobbat akar, egyre nehezebben talál párra. Bármilyen nagyvonalú és szerethető típus, az elvárásai és az önszeretet oly mértékű, amit nagyon kevesen képesek csak teljesíteni.
Tovább a horoszkópok útvesztőjében!
Szerző
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet