Connect with us

Bulvár

Horoszkóp a 2019-ből még előttünk álló 5 napra

horoszkop
Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Mielőtt szilveszter napján éjfélt üt az óra sok minden történhet velünk. Az azonban, hogy milyen lesz ez a pár nap rajtunk is múlik. Ez a horoszkóp segít megelőzni a gondoknak legalábbis egy részét, hiszen amit ismersz arra legalábbis rákészülsz.

 Kos

A Kosok kissé türelmetlenek lesznek.  Érdemes egy kicsit visszahúzódni, és kétszer is meggondolni, hogy mit mondunk a másiknak. A legjobban akkor járnak a Kosok, ha kerülik az izgalmakat, és nem hoznak semmilyen nagy horderejű döntést ezekben a napokban.

Bika

Az új, izgalmas feladatok addig váratnak magukra, amíg a mostani feladat nincs elvégezve, ideje elvarrni a szálakat, és befejezni, amit be kell. A szilveszteri készülődés mellett erre is jó ez az öt nap!

Ikrek

Ebben a hét napban az Ikreknek lesz lehetőségük elmélyedni, gondolkodni, kicsit más szemüvegen keresztül látni magukat, és élethelyzeteiket. Ez az állapot lehetőséget ad régi sérelmek tisztázására, valamint a megbocsátásra, vagy épp a bocsánatkérésre. Sok lelki tehertől szabadulhatnak meg az Ikrek ebben az időszakban.

Rák

A barátaiknak nagy szükségük lesz a Rákokra, így bármilyen elfoglaltak is, fontos, hogy időt szánjanak rájuk. Egy jó beszélgetés, alapos lelkizés mindenkire jó hatással lehet!

Szerző

Prev1 of 3
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük