Csillagjegyek
Horoszkóp-bújók, elő a szögmérővel: 4 csillagjegy-szülött, akiknek 180 fokot fordul az élete
Ha kicsit kutakodunk, biztos beugrik, hogy a 180 fokos fordulat épp az ellenkezőjét jelenti a jelenlegi állapotnak, vagyis akikre vonatkozik a címben szereplő állítás és teljesen elégedettek a mostani életükkel azoknak nem jó hír, amit asztrológusunk kiolvasott az univerzum jeleiből, de a többi csillagjegy-szülöttnek „hipp, hipp, hurrá!
Rákok
A vízjegyűek nagyon sokat tudnak változni az évek előre haladtával és ennek legfőbb oka az, hogy soraikba kifejezetten érzelmes jegyek tartoznak. Ők azok, akik rendkívül érzékenyek, sokat foglalkoznak a környezetükkel és alapvetően lényeges számukra a családjuk. A Rákok közülük is kiemelkednek, és rendkívül jól sikerül nekik azonosulniuk másokkal. Mindez fiatalkorukban sokszor azt jelenti, hogy bizonytalanná válnak, túlságosan komoly megfelelési kényszerük lesz. Bár tudják, hogy nem boldogok, még sincsenek tisztában azzal, merre kellene haladniuk.
Ha pedig megvan az, amitől a Rákok magabiztossá válnak, már semmi sem állíthatja meg őket.
Skorpiók
A Skorpiók is vízjegyűek, így nem maradhatnak ki a felsorolásból. Sokan tartanak tőlük, és ami igaz, az igaz: nem feltétlenül a legkedvesebb személyiségek. Ám ahogy eljár felettük az idő, úgy a legtöbb Skorpió is megváltozik és inkább a pozitívabb tulajdonságaik kerülnek előtérbe. Ezek viszont nagyon is kellemes és vonzó emberekké teszik őket. Eleve olyan jegyről beszélünk, akiknek a tagjai rendkívül kitartóak, fegyelmezettek és tudatosak, ráadásul ezek a tulajdonságok nem igazán szoktak háttérbe szorulni akkor sem, amikor felnövünk. Éppen ellenkezőleg! A munkaadók egyértelműen kapkodnak irántuk, de a magánéletben sincs ez másként. A Skorpiók titokzatosságukkal felkeltik mások figyelmét.
Amint komolyabban elmerülnek az érzelmi mélységekbe, lenyugszanak, előtérbe helyezik az élet nagy dolgait, semmint kicsinyes bosszúkra, emberi játszmákra fecséreljék a drága idejüket.
Halak
A Halak zárják a sort a vízjegyűek között, és mint ilyenek, ők is a legnagyobb átváltozók közé tartoznak. Bár talán a három jegy közül a Halak számítanak a sereghajtónak. Ennek oka az, hogy alapvetően művészlelkek, sűrűn elmerülnek a fantázia világában és ez gyakran akkor sem változik, amikor felnőnek.
Az mindenesetre biztos, hogy a Halaknak kifejezetten jót tesz az idő múlása, mert minden új tapasztalás, minden apró csepp a saját kis önbizalom-poharukban előbbre viszi őket a személyiségfejlődés útján.
Ikrek
Az Ikrek levegőjegyű, ám ő is hajlamosabbnak mutatkozik, ha változásról, alkalmazkodásról van szó, mint pl. a tüzes- vagy éppen a földjegyek. Ennek a csillagjegynek a szülöttei másként alkalmazkodnak, mint a korábban említett vízjegyűek – az Ikrek ugyanis sosem szenvednek önbizalomhiányban. Kifejezetten nyitott, életigenlő, pozitív személyiségek, akik mindenben a lehetőséget látják. Sosem félnek ismerkedni, másokkal kommunikálni, mindig kedvesek, kreatívok és nyitottak – gyakran túlságosan is. Ezen a téren nagyon-nagyon sokat komolyodnak, ahogy múlik az idő.
Megfontoltabbá, visszafogottabbá válnak, rálépnek arra az aranyközépútra, amire mindig is vágytak, és ami meghozza nekik az áhított harmóniát.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….