Connect with us

Sport

Hosszú Katinka megússza?

Megosztás

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nemzetközi úszóvilágo, ahogy a magyart is, mostanában talán legjobban az foglalkoztatja, sikerül-e a tervezett nagy visszatérés a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának.

Megosztás

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a nemzetközi úszóvilágo, ahogy a magyart is, mostanában talán legjobban az foglalkoztatja, sikerül-e a tervezett nagy visszatérés a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkának. Minden út az első és egyben talán legfontosabb lépéssel kezdődik – állítja a népi bölcselet, ez Katinka esetében az olimpiai  kvalifikációhoz szükséges szintidő megúszása lehet.

Miközben a magyar szövetség…..

A magyar úszószövetségnek még azt sem sem sikerült egyelőre tisztáznia önmagával, hogy engedélyezi és fizeti-e egyáltalán Hosszú Dubaji edzőtábotozását a többiekkel. Az azonban már úgy tűnik eldőlt, hogy sem a külön öt csillagos elhelyezéséhez, sem a bébiszitter utaztatásához és béréhez nem járulnak hozzá, amit pedig az úszónő levélben követelt.

Katinkáék megérkeztek

Mindenesetre Katinka edző férje irányításával már meg is kezdte a felkészülés a spanyolországi Lanzarote szigetén, erről több képet is posztolt közösségi oldalán:

Edzőteremben

hosszú katinka,

(Kép: H.K. közösségioldala)

Családi romantikázás a tengerparti naplementében.

Hosszú Katinka

(Kép: H.K. Közösségi oldala)

„Nagyszerű, hogy Katinka egy ilyen nemes célt tűzött ki maga elé: ki akar jutni a hatodik olimpiájára. Nem beszél mellé, a realitás talaján áll, s ez nagy dolog egy olyan sportolótól, aki csúcsok sokaságát döntötte meg korábban, s aki megjárt mindenféle magaslatot pályafutása során.”

– vélte Sós Csaba szövetségi kapitány.

Előzmény

Szerző