Blogbazár
Ide jutottunk! Magyarok migráncsoznak magyarokat
Úgy tűnik, igen sikeres az Orbán-kormány – legalább is, ami a gyűlölködést, a migráncsozást illeti. Sőt, az utóbbiban már előrébb lépett.
Úgy tűnik, igen sikeres az Orbán-kormány – legalább is, ami a gyűlölködést, a migráncsozást illeti. Sőt, az utóbbiban már előrébb lépett. Nemcsak az arab országokból háború éhezés elől menekülő embereket utáltatják meg a „ nagyon keresztény” magyarokkal, hanem azokat is, akiknek elegük lett a pénztelenségből, a sorosozásból, brüsszelezésből és nyugodtabb életet szeretnének. Ők lettek azok, akiket nem a befogadó ország polgárai migráncsoznak, hanem a honfitársaik.
Erről tanúskodik pedagógus olvasónk alábbi története.
Egy pár napja letiltottam valakit, pedig egy főiskolán tanít és oktatással kapcsolatos anyagok terjesztésében kérte nem is olyan régen a segítségemet. Egy hírhugó oldalon megjelent cikk alá odaírtam, hogy fake news, Pogány Judit nem kér segítséget. Erre az úr nyilvánosan kiírta, hogy én migránsként biztosan jól vagyok tájékoztatva a hazámban történtekről. A bántási cél nyilvánvaló.
Aztán egy másik, ezt megelőző ügy: karácsony előtt kaptam egy Budapesten feladott karácsonyi képeslapnak indult valamit, ami egyébként semmi más nem volt, csak politikai propaganda. A lényege: a feladó rendszeresen imádkozik Orbán Viktorért, hogy minél tovább maradjon az ország miniszterelnöke. Lelke rajta, kihez és kiért imádkozik. Én egyébként Jézus Krisztushoz szoktam…
Az akkoriban történő tüntetésekért pedig a külföldön élő magyarságot tette meg felelősnek. Engem le sorosbérencezett, holott semmi közöm a Soros Alapítvány munkájához. Ezzel nem védekezni akarok, csak tényként jegyzem meg.
Sajnos nem voltam ösztöndíjasa Soros Györgynek,
amit Orbán Viktor miniszterelnök számos kormánytagja, tanácsadója nem mondhat el magáról. Én lennék Soros-bérenc? Egyáltalán, az, hogy „bérenc” ebben az összefüggésben mit jelent???
Több mint öt éve nem élek Magyarországon. Egy szál semmiben érkeztem először Ausztriába, majd Németországba. Szívós munkával, a nulláról kellett felépítenem magamat. Itteni barátaim, ismerőseim segítettek. Köszönöm nekik!
Én nem vagyok felelős sem Soros György munkásságáért, sem pedig a tüntetésekért. Persze megvan a véleményem mindenről. A rossz hír terjesztőjének mondom, rendszeresen olvasok magyarul. Igaz, magyar tévém nincs, de amilyen információt el akarok érni, azt meglelem az internetes folyóiratokban.
Tudom, hogy a bántás/megbántás volt a cél
A letiltott tanár kollégának meg csak annyit jegyeznék meg: tudom, hogy a bántás/megbántás volt a célja annak, hogy engem migránsként emlegetett. Megjegyzem, egyszer, valamikor, mindnyájan migránsok voltunk – legalábbis a genetikai kutatások legújabb állása szerint. De én azért is megtaláltam a boldogságomat a munkámban. Ja, és hozzáteszem: júliusban újra Kurdisztánba utazom, mert meghívtak a kinti egyetem angol tanszékére konzultációra. A jövő évben pedig Damaszkuszba látogatok, egy ismerős család meghívására.
Ha innen nézem a dolgokat, valóban migráns lennék, vagy mi a szösszenet…
Köszönöm Kolléga Úr a megnevezést! Magamtól eszembe nem jutott volna! További sikereket pedagógiai csomagjához!!
Hegyi Ildikó
Csaba László: A kormány feleslegesen erőlteti a Soros-kampányt
Szerző
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát