Bulvár
Időjárás: a tavasz és az előnyár felfüggesztve, sőt…

Mára megszakadt a kánikulai tavasz, az időjárás visszatért a normális kerékvágásba, és azt az arcát mutatja – na jó kicsit komorabbat-, mint az ilyenkor szokásos.
Itt a hidegfront
Kedden hidegfront alakítja hazánk időjárását: az ÉNY-i szelet az ország északkeleti kétharmadán erős, olykor viharos lökések kísérhetik. Délnyugaton mérsékeltebb lesz a légmozgás. Eleinte országszerte erősen felhős idő lesz jellemző. A kelet felé vonuló csapadékmezőből még sokfelé, de elsősorban a keleti országfélben előforduló esővel, záporral. Napközben nyugat felől felszakadozik a felhőzet, kelet felé elhagyja az országot az éjszakai csapadékzóna. A délután folyamán, a délnyugati országrészben erőteljes gomolyképződést követően ismét zivatarok alakulhatnak ki.
A korábbiaknál 10-12 fokkal hűvösebb időre készülhetünk.
Éjjel kezdetben még lehet egy-két zápor a déli országrészben, de jellemzően változóan, mérsékelten felhős égbolt és csapadékmentes idő a valószínűbb. Legyengül és DNY-ira fordul a légmozgás.
Szerdán délelőtt több órás napsütésre, majd a délután folyamán fokozatos felhősödésre van kilátás. Főként északkeleten fordulhat elő elszórtan kisebb záporeső. A DNY-i szél többfelé felélénkülhet.
A hét közepétől viszont…
Csütörtökön gyenge, mérsékelt, változó irányú légmozgás mellett, változóan felhős-napos idő valószínű. Csak elvétve fordulhat elő kisebb zápor.
Péntekre is változóan napos, de időnként mérsékelten felhős, jelentősen melegedő idő a legvalószínűbb. Csapadék általában nem hullik, de az északkeleti határvidéken kialakulhat egy-két zápor. Mérsékelt, olykor élénkebb DNY-i szél támadhat.
Hétvégére – igaz növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – ismét kora nyárias hőmérsékletekre van kilátás az élénk, olykor felerősödő D-i szélnek köszönhetően. Napos-fátyolfelhős idő egyelőre a legvalószínűbb csapadék esélye nélkül.
Hétfőre egyelőre napos, kora nyáriasan meleg idő körvonalazódik, de egy közelgő hidegfront hatására délután, este már záporok, zivatarok esélyével.
Szerző
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?