Connect with us

Párizs 2024

Így áll az olimpiai éremtáblázat szerint az országok versenye – Mit gondol Magyaroroszág hol tart?

Nekik szurkolhatunk szombaton az olimpián!
Megosztás

Négy nap maradt hátra az augusztus 11-én véget érő párizsi olimpiából, vagyis már csak ennyi idejük van az olimpiai csapatoknak, hogy újabb érmeket gyűjtsenek, és így előre lépjenek az éremtáblázaton.

Az élmezőny

A tizenkettedik versenynap után továbbra is az Amerikai Egyesült Államok küldöttsége áll az éremtáblázat élén, de a kínaiak tartják velük a lépést, s az amerikaiaknak még mindig csak két aranyéremmel van több, mint az ázsiai országnak. A harmadik hely kérdése kezd eldőlni, ugyanis az ausztrálok már tizennyolc első helynél tartanak, míg a házigazda franciáknak tizenhárom, a briteknek és a japánoknak pedig tizenkettő-tizenkettő aranyérmük van.

Jönnek a magyarok

A magyar olimpiai csapat három arany-, ugyanennyi ezüst- és két bronzéremmel továbbra is az élcsoportban vannak, ami a csütörtöki versenynap előtt a tizenharmadik helyet jelenti, de két aranyéremmel feltornázhatják magukat a tizenkettedik helyre, ami nem is tűnik elérhetetlennek, hiszen a kajak-kenu döntők csak ezután következnek.

olimpia

-írta meg az újvidéki Szabad Magyar Szó.

Kapcsolódó

olimpia

 

Szerző