Connect with us

Kultúra

Isten ments, hogy az ellenzékinek mondott sajtótól várjuk a megoldást!

Megosztás

Az ellenzéki sajtó az ellehetetlenülés határán, lélegeztetőgépen tengődik, az ellenzékinek látszó valamivel jobban muzsikál. Kell is neki, hiszen mi tudna jobban bomlasztani, elkedvetleníteni, mozgásképtelenebbé tenni, mint amiről elhisszük, hogy saját hangunk?

A „mondott”-on a hangsúly

Ceglédi Zoltán a 168 órában fejtette ki – irónikus formában ugyan – véleményét 2018 magyar valóságáról. A két elvileg ellenzéki hangot megütő tévécsatorna és a megmaradt egy rádióadó műsorvezetőit próbálja ráébreszteni arra, hogy nem pont így kellene a demokratikus oldalt támogatniuk. Vagy igen, de akkor esetükben melyik jelző is a helyes?

„Lepöckölte blézeréről az utolsó pihét, behozta táblagépén a friss közvélemény-kutatási adatokat, kinézett a monitorra, majd felszólt a vezérlőbe:

– És akkor tuti, ugye, minden vendég tudja, hogy amint elkezdi, hogy így meg úgy fogjanak vele össze, azonnal leállítom, és vége a beszélgetésnek?

– Igen, Olga, szóltunk. A programjukról fognak beszélni.

Nincs összefogósdi.

Az óbudai stúdióhoz képest a város átellenes sarkában, Kőbányán is az utolsó púderfoltokat rakták fel a műsorvezető arcára és csillogó fejére. Lendületesen felpattant a székből, széles mosollyal nyújtott kezet a folyosón várakozó interjúalanynak:

– Nagyon örülök, hogy végre valóban tudunk beszélgetni! Nektek is kínos volt, ugye, hogy mindenki a másikat anyázta, hogy így fogjon össze vele, meg úgy? Hiszen ennél csak fontosabb dolgok vannak, nem igaz?

– Őőőő, igen, Egon, nagyon jó lesz – válaszolta kényszeredetten a Hivatásos Ellenzéki Politikus. Már délután is kényelmetlen helyzetbe került, ugyanis a betelefonálós műsorok sem tettek fel összefogós kérdést. Aki erről akart beszélni, azzal bontották a vonalat.

Szegény Andris, minden műsorvezetők legvajszívűbbje a végén már zokogott, hogy ne csinálják ezt, nem akar fájdalmat okozni, de kinyomja, aki összefogást rikolt. Nem úgy a rádió, ahol drága Bolgár úr (őt nem lehet keresztnéven emlegetni, bocsánat) rég tapasztalt lendületbe jött, hiszen hosszú évek után végre újra megbeszélték közös dolgainkat: pattogott telefonról telefonra, mint kottában a triola, itt egy egészségügyi reform, ott egy agrárkérdés, amott szociális ügyek, megbeszéljük! Végre!

Hivatásos Ellenzéki Politikus

És itt került rettenetes helyzetbe a Hivatásos Ellenzéki Politikus, ugyanis amint elkezdte, hogy hát a lista meg választástechnikai megoldások, huszonötödik óra, akkor Bolgár úr keresztbe lenyelte, hogy nem erről beszélünk, tudja jól, elnök úr. Megállapodtunk. Az összes nem fideszes sajtótermék összefogott: nem hagyjuk, hogy maguk és maroknyi rajongóik így alibizzenek. Nézze meg, az újságban sincs egy sor sem arról, hogy mit üzent a nem úgy összefogóknak, és azok mit üzentek vissza.

Egyetlen portál sem csinált cikket abból, hogyan veszekedtek a Facebookon az összefogásról. Nem dolgoztuk fel az egyik politikus kicsempészett listáját, így a másik reakcióját se. Szóval, térjünk vissza az egészségügyi reformhoz! Miért ilyen elnagyolt a programjában? Hogyan lesz pénz az ellátásra? Mit ajánlanak a háziorvoshiány pótlására, lesz-e co-payment?”

(forrás: 168 óra)

Vásárhelyi Mária az érdek-identitásról

Szálljon le rólunk Zuckerberg! – a Facebook-letiltások kora

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük