Kék fény
Itt van Amerika – Tanárt késelt a diák
Tiszta Amerika, késelt egy diák az iskolában.
Évek óta nincs talán olyan hét amikor ne érkezne hír az USA valamelyik szegletéből egy-egy tragikus iskolai lövöldözésről, késelésről vérengzésről. Mint annyi más „minta” lassan ez is átkel az óceánon és lerohanja Európát.
Egy diák megkéselte a tanárát
Egy diák vadászkéssel megsebesítette tanárát, majd egy játékpisztollyal hadonászott az osztálytársai előtt hétfőn egy Milánó külvárosában, Abbiategrassóban lévő középiskolában – közölte a rendőrség-írja az rtl.hu
Az AP szerint a 16 éves diák a tanítás kezdetekor kapta elő a vadászkést, majd hátulról az egyik karján és a fején vágta meg a tanárnőt. Később a támadó egy igazinak látszó játékpisztollyal hadonászott az osztálytársai felé, akik akkor elmenekültek a teremből. A milánói rendőrség közleménye szerint amikor beléptek a terembe, az elkövető a padlón ült, nem tanúsított ellenállást. Senki más nem volt az osztályteremben. Az elkövetés eszközét, véres kést és a játékfegyvert az egyik asztalon lévő füzeten találták meg.
A miniszter is oda utazott
Az 51 éves tanárnő sok vért vesztett, kórházba szállították. Michele Raffaeli igazgató az iskola előtt újságíróknak elmondta, a diáknak tanulmányi problémái voltak, és a szüleit behívták egy keddre tervezett találkozóra az iskolai hatóságokkal.
Giuseppe Valditara oktatási miniszter meglátogatta a sérült pedagógust a kórházban.
Azért jöttem a kórházba, hogy találkozzam a bántalmazott tanárral és hogy teljes szolidaritásomról biztosítsam a kormány nevében is.
Foglalkoznunk kell az agresszió kérdésével, mert az iskoláknak biztonságos helyeknek kell lenniük, ennek érdekében el kell gondolkodnunk az iskolapszichológus rendszerének bevezetéséről is.
– mondta a miniszter a Facebookon közzétett videóban. A diákot a támadás után a pszichiátriára szállították.
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője