Hadd osszam most meg Veletek újévi üzenetemet, amit 2017 utolsó napjának kora reggelén írtam. Egy kis összefoglaló arról, hogy mit is érzek most, a 2018-as év küszöbén.


[mnky_ads id=”10551″]

Világjáró etológus

December 23-án végre hazatértem (a Birchesbe, Bournemouth-ba, Nagy-Britanniába, a házba, ahol felnőttem, ahol most a húgom él a családjával, és ahova visszavonulok az utazások között) egy több mint 2 hónapon át tartó utazást követően. Repülők, repülőterek, hotelek, előadások, találkozók és így tovább. Őrületes tempó volt.

[mnky_ads id=”10552″]

Jártam Japánban – Osakában és Tokióban –, számos amerikai és kanadai városban, Argentínában Buenos Airesben, különböző európai országokban – Londonban részt vettem számos JGI eseményen, Bécsben a JGI-Global kétévente megrendezésre kerülő találkozójára voltam hivatalos, majd a belga és német JGI-k által szervezett előadások és médiaesemények következtek Brüsszelben, Düsseldorfban és Münchenben. Münchenben, sajnos, a túl nagy méretű kölcsöncsizmának köszönhetően, sikerült hatalmasat esnem a lefagyott vasútállomáson, és a súlyom nagy részével az egyik térdemre zuhantam. Jajj! Ezután Kuala Lumpuron keresztülbicegve, visszatértem San Franciscóba és Los Angelesbe a JANE, a National Geographic dokumentumfilmjének további három vetítésére, amelyet a Jane Goodall Intézettel közösen hoztunk létre – és amely jó eséllyel pályázik az Oscar jelölésre.

Los Angelesben, egy Leonardo DiCaprio által vezetett, igen sikeres és rangos vetítésünk volt. Mindemellett viszont arra is rákényszerültem, hogy megnézessem a térdemet, és kiderült, hogy eltört a térdkalácsom. Szóval nagyon szerencsés vagyok, hogy január 17-ig itthon pihenhetek, mialatt a térdemnek is meg kell gyógyulnia – ha elég óvatos leszek. És óvatosnak kell lennem, vagy ahogy az orvos szigorúan figyelmeztetett, szükségem lesz egy műtétre, amely néhány hónapos kényszerpihenőt jelentene, amire a 2018-as naptáramban abszolút nincs hely.

A vörösbegy üzenete

Ahogy ezt írom, odakint épp pirkad. Hideg, szürke, nedves és szeles az idő. Az ünnepek alatt végig ilyen volt. Én pedig az elmúlt év eseményein gondolkodtam. Számomra, és a legtöbb JGI számára sikeres volt az elmúlt év. Talán túl elfoglalt voltam, de minden egyes program jól sikerült.

Azonban sok ember számára szerte a világon 2017 nehézséget és szenvedést hozott. A globális klímaváltozás számtalan tragédiát, hurrikánokat, árvizeket, aszályt és tüzeket okozott, melyeknek következtében  sokan elvesztették otthonukat, tulajdonukat, családjukat, barátaikat. Az éghajlatváltozás másokat arra kényszerített, hogy az egyre ellenségesebb környezetekből elvándoroljanak. És itt van a több százezer menekült, akik az erőszak, a háború és a népirtás elől menekülnek. Rettenetes mértéket öltött a családon belüli erőszakkal szembesülő emberek száma. Növekszik a szegénység, a hajléktalanok és a modern kori rabszolgaságnak alávetett milliók – köztük a gyermekek – száma.

Elképzelhetetlen szenvedést okoztunk több milliárd állatnak a gyárgazdaságokban, a vadállatokkal való kereskedés során, az orvosi vagy gyógyszeripari kísérletekkel. És ne feledkezzünk meg az esőerdők sokkoló mértékű megsemmisítéséről, az óceánok szennyezéséről, a földgömb véges erőforrásainak fenntarthatatlan kiaknázása miatti pusztításról, a különböző beruházások és ipari léptékű mezőgazdaság miatt lecsupaszított területekről, annak minden kártevőirtó, növényvédő, gombaölő anyagával és műtrágyájával! Csökken a biológiai sokféleség, növekszik a veszélyeztetettként szereplő állat- és növényfajok száma. Valóban ijesztő és nyomasztó forgatókönyv. A lista végtelen.

De ahogy mindezen gondolkodtam, egy kis vörösbegy – vidám, vörös mellel – a madáretetőre repült, szemben az ablakommal. Épp, hogy észrevettem a derengő reggeli fényben. És mielőtt csípett volna egy falatnyit az ételből, megpihent, és szívmelengető énekbe kezdett. Egy végtelenül varázslatos reggeli ima, amely a lelkemig hatolt. Rájöttem, hogy a kis madár üzenetet hozott: emlékeztetett arra, hogy még mindig oly sok minden van a világban, amiért érdemes harcolni. Oly sok szépség, oly sok  csodálatos ember, akik azon dolgoznak, hogy helyreállítsák a károkat és hogy segítsenek enyhíteni a szenvedést. És olyan sok elhivatott fiatal, akik szeretnék ezt a világot jobb hellyé tenni. Mindannyian inspirálnak és reményt adnak arra, hogy nincs túl késő, megfordíthatjuk a dolgok menetét, ha közösen összefogunk.

Fénylő, csillogó szemével, amely az éjjeli lámpám fényében ragyogott, a vörösbegy rám nézett az ablakon át, majd tovarepült. Ő megtette a feladatát, felélesztette a reményt, ami cselekvésre késztet. Engem is felkészített a kihívásokra, amelyek előttünk állnak.

Tegyük jobbá a világot!

Tehát ez az üzenet, amelyet most megosztok veletek, abban a reményben, hogy 2018-ban a körülöttünk lévő szépség mindannyiunkat energiával tölt fel, és ahelyett, hogy az oly nyilvánvaló tudatlanság és a nemtörődömség elbátortalanítana és tehetetlenné tenne, erősebbé válunk a jóság és szeretet által, amely körülvesz minket. És akkor képesek leszünk használni az élet ajándékát, hogy  a világot egy kicsit jobbá tegyük – minden nap.

Mindemellett hagyjunk időt arra, hogy vidámak legyünk, mulassunk  – és nevessünk!

Hadd kívánjak mindenkinek sikeres és boldogsággal teli 2018-at.

Szeretettel, Jane, angol etológus, antropológus és primatológus, a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója

Jane Goodall Intézet Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

(Forrás: MTI/OS)

[mnky_ads id=”10553″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét