Connect with us

Bulvár

Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek

rendőr
Megosztás

Fokozott rendőri jelenlét mellett, civil ruhás bűnügyi és egyenruhás állománnyal, megnövelt létszámmal biztosítja a rendőrség a karácsonyi vásárokat – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-vel.

Cél a megelőzés

Közleményükben kiemelték, hogy a magdeburgi eseményekre tekintettel a közterületi bűncselekmények megelőzése, megakadályozása, valamint a szubjektív biztonságérzet növelése érdekében állandó, megerősített civil ruhás bűnügyi és egyenruhás rendőri jelenlétet biztosítanak a vásárokban és azok közvetlen környezetében, illetve az oda vezető főbb útvonalakon.

Közölték, hogy a látogatók a megnövelt létszám mellett, az érintett területeken fizikai akadályokkal is találkozhatnak, amelyek a biztonságot szolgálják.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Előzmény és az elkövető

Péntek este egy 50 éves, Németországban élő szaúdi férfi terepjárójával a magdeburgi karácsonyi vásár látogatói közé hajtott.
A Bild című német lap összegyűjtötte, mi tudható eddig a magdeburgi támadás feltételezett elkövetőjéről. A férfi neve Taleb A., 1974-ben született Szaúd-Arábiában, Hofuf városában. 2006 óta él Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A férfi Bernburgban dolgozott pszichiáterként, szenvedélybeteg bűnözők rehabilitációjában vett részt pszichoterapeutaként. Az orvos a bűncselekmény előtt több száz furcsa bejegyzést osztott meg X-fiókján. Azt állította, hogy a német hatóságok összeesküvést szőttek a szaúdi menekültek ellen.

rendőr

Szerző