Kerítésen túl
Jöhet újra a sorkatonaság? – Felhős az ég a konzervatívok fölött
Visszajöhet a sorkatonaság? Azok, akik ezt választják és megfelelnek az alkalmassági teszteken, tizenkét hónapot töltenének katonai szolgálatba. Ennek alternatívájaként havonta egy hétvégét – évente 25 napot – kellene eltölteniük a 18 évnél idősebbeknek a helyi közösségeikben működő közszolgálati szervezeteknél, köztük a rendőrségnél, a tűzoltóságnál, a mentőknél, az állami egészségügyi szolgálatnál (NHS), vagy akár a tengeri mentőszolgálat kötelékében.
Most jó lenni…
A kormányzó brit Konzervatív Párt ismét bevezetné a kötelező sorkatonai vagy polgári szolgálatot, derült ki vasárnap.
Rishi Sunak miniszterelnök a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi tömeglapban megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy az elképzelés a nemzeti szolgálatnak (National Service) nevezett korábbi rendszert élesztené újjá, de teljesen más, modernizált formában.
Az 1949-ben bevezetett National Service keretében több mint kétmillióan teljesítettek szolgálatot a brit fegyveres erőknél.
Nagy-Britanniában azonban 1960 óta nincs kötelező sorozás, a fegyveres erők mindegyik fegyverneme – a szárazföldi hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a légierő – hivatásos önkéntesekből áll.
Komoly alkalmassági teszt után
Rishi Sunak a Mail on Sunday által közölt cikkében hangsúlyozta: a National Service tervezett új formája – amely 2025 szeptemberétől indulna – nem katonai összeírás lenne, hiszen az érintettek „óriási többsége” nem a fegyveres erőknél teljesítene szolgálatot, csak azok, akik kifejezetten ezt választják és megfelelnek a kemény alkalmassági teszteken.
A brit kormányfő szerint az elképzelés lényege az, hogy „mindenki tegyen valamit az országért”. Legyen szó akár elsősegélyről, otthonukhoz kötött magányos emberek megsegítéséről vagy a kutató-mentő szolgálatok tevékenységének támogatásáról, mindegyik 18 éves fiatal elsajátíthat új képesítéseket, úgy, hogy eközben a társadalom életéhez is hasznos hozzájárulást nyújt – fogalmaz vasárnapi cikkében a konzervatív párti miniszterelnök.
Sunak szerint a fiataloknak nemzedékek óta nem volt alkalmuk ilyen tapasztalatok megszerzésére, ugyanakkor túl sok lehetőség veszett oda
„céltalanul, bűnözéssel vagy munkanélküliként eltöltött életek során”.
Felhős az ég a konzervatívok fölött
Nagy-Britanniában július 4-én tartják a parlamenti választásokat, és a felmérések folyamatosan a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyét jelzik.
A Mail on Sunday számára a Deltapoll közvéleménykutató cég által elvégzett legfrissebb vizsgálat szerint ha most tartanák választásokat, a Munkáspárt a voksok 45 százalékát szerezné meg, a konzervatívokra a választók 23 százaléka szavazna.
Szerző
Friss
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?
- Irán már az USA-t is fenyegeti
- Szívmelengető -mert ilyen is van!- történet Magyarországról – Látjátok, ‘harcosok’, így is lehet…..