Jön az illibernyák Index

Belehúzott Maxi elvtárs rendesen, elébb csak megvívta a háborút Brüsszel (régi öreg rádiómon Bruxelles) ellen, majd mikor hazatért, elment a nyunyókájával alukálni. Mire felébred, nyuvasszák ki az Indexet, adta ki a parancsot, majd szalmakalappal a fején álomra szenderült. A siserehad azonnal munkához látott, és fickósan jelentették: az Indexnek kampó. Rab László szŰrreál összefoglalója a 30-as hétről.

Húzza a lóbőrt

Azt mondja a Bodolai, vagy a Szombathy, már nem emlékszem pontosan, melyik, hogy azért bíznak annyira egymásban, mert egykor gimnáziumi osztálytársak voltak. Ezért lettek végül harcostársak az Index kinyírásában. Ó, az édes drága kontraszelektált Magyarország, mely tele van gimnáziumi meg szakkolégiumi cimborákkal, katonatársakkal és haverekkel az óvodából, b+! Mit vétettem én a versenyszellemnek, hogy ilyeneket kell hallanom? És nemcsak hogy padtársakként egymásról másolták a másodfokú egyenlet megoldóképletét, de együtt húzkodták a kiscsajok copfját, ne adj isten együtt lopóztak az emeleti klóra suttyomban bagózni a nagyszünetekben. Majd utána eltelik száz év, de még mindig annyira imádják egymást, hogy simán elvállalják a hóhérmunkát. És amikor megüzenik nekik, hogy Most (a Népszabadságnál ezt az osztrák tulajdonos miatt németül adták utasításba: Jetzt!), akkor a régi szép gimnáziumi emlékek jegyében vállalják, hogy mire a Maxi visszatér a pihepuha ágyikóból, hol bucira aludta magát, jelenthessék, hogy a feladat teljesítve van.

Kiábrándító

Olvasom aztán – mert kivégzés idején, amikor azt látom, hogy falhoz állítottak közel száz újságírót, az ember felszedeget minden morzsát -, hogy milyen faszagyerek ez a Bodolai, elvégre hiszen éveken át ellenállt a nyomásnak, még azt is megoldotta, hogy Simicska kartárs bevásárolhassa a Maxit az Indexbe. Szörnyű nyomásnak kellett ellenállnia olyan időkben, amikor a fideszes tetvek egymás kezéből kapkodták ki az ellenzékinek tűnő Indexet (meg a tévéket, csalafinta rádiókat is). És azt is olvastam (Szombathyval kapcsolatban), hogy a régi Népszabadság milyen szenvtelenül nézte végig a régi Magyar Hírlap agóniáját. Tényleg így volt, de csak a magam nevében beszélek. És fölidézem azokat a könnyes konyhai beszélgetéseket, amelyeket otthon folytattunk a párommal. Aki történetesen épp a Magyar Hírlapnál dolgozott. Ennyire érzéketlen mocskos tetű voltam én hajdanán.

Na de a Maxit, aki javában húzta a brüsszeli háború után a lóbőrt, ki ne hagyjuk már a hóhérkodásból

Lenyúlta a hétéves lét (ez jelenleg az egyetlen biztosítékunk arra, hogy hét évig nem lépünk ki az EU-ból), azt mondjuk nem értettem, mit szenvedett annyit a nem létező jogállamisággal, az EU-nak a töke tele van Magyarországgal, kisebb gondja is nagyobb annál, hogy Putyin pincsijével küzdjön, a német autógyárak üzleti jelentéseiből amúgy is pontosan meg lehet tudni, hogy mi a helyzet illibernyákéknál, nem kell ahhoz Orbán burrogásait hallgatni. Szóval lenyúlta a lét, és úgy volt vele, elült a vihar, mehet az Index a levesbe. Ha az is megvan, lehet készülődni a 2022-es nagy választási számítógépleállásra (NVSZ), melynek neve egykor az volt, hogy országgyűlési választás. Csak addig kell kihúzni valahogy, azt a pár ajvékoló libsit (ezt a jövő hétre adom) elviszi a hátán is. Egyszerű a képlet, péntekenként bemegy „a holland fickó” ellenfele a rádióba, és mint a rendes vidéki gyerökök általába’, elkezd kacsázni a vízparton (most pédul) ezzel a libernyákkal, hadd rágódjanak rajta a filozófusok meg a mondatelemzők, közben ki lehet nyírni az Indexet is, minek az. És kiadja a szundibundi Maxi a parancsot, nézzenek már szét a fürkészportyászok, nincs-e egy-két gimnáziumi osztálytárs a 24-nél, a 444-nél, és minden olyan helyen, ahol esetleg még rendesen egyeztetik az alanyt az állítmánnyal (nem azért, mintha ez is számítana valamit).

Lelégycsapózás

És amikor ideérünk, rákapcsolnak a nyilasgyerekek is a szennymédiában: Gyurcsány Ferenc intézte az Index-balhét, a főszerkesztő Dull Szabolcs nyalvánvalóan összeszűrte a levet Gyurcsány Ferencnével (így írják a tetvek, Aranynál lerúdalni való állatok, akik rágni kezdik a bogáncskórót a Parnasszus körül)), nota bene (Felcsúton Dunai II) nincs a Fidesznek semmi köze az Index lelégycsapózásához.

Álomszép konspiráció

Van azért az Index kinyírásában valami olyan, ami elvezet bennünket a megoldáshoz (a Dull főszerkesztő kirúgását követő egységes szerkesztőségi felmondások miatt különösképp tisztelem a fiatal kollégákat). Mélyebb seb lesz ez a társadalom hámszerkezetében, mint azt sokan gondolják. Az Index nem egyszerűen hírportál volt, otthont adott blogoknak is (röhej, de a Népszabadság Online bezárása előtt én is a blog.hu-ra menekítettem a nagyhenceg nicknév alatt közölt szürreál szappanoperámat, az Orbán 2010-es hatalomra jutását jósló Puci titkos naplóját), gyűjtőhely volt, találkozási pont, sokfelől szedte sokféle nézőpontját, ha azt vesszük, a Népszabadság vagy a korabeli Magyar Nemzet sokkal inkább ki volt téve rétegérdeklődésnek, a jóval mozgékonyabb Index több volt ennél. Összefújta öbleiben a szél a sokféle gondolkodást, ezért lett a Maxi számára olyan kényelmetlen és veszélyes. Hogy Lőrinc barátnak kellett volna a hely, hogy olvasottabbak legyenek a Kesma-lapok, csacskaság. A Fidesz nem így működik. Hanem úgy, hogy ne legyen semmi, ami meg tudja zavarni a mahinációt. Csöndre, békére vágynak az örökké háborúba menetelő maxisták. Az antimaxista orgánumok bezavarnak. Maxikánk, aki a fél életét edzőtáborokban töltötte, megtanulta, milyen nehéz úgy focizni, hogy védők tornyosulnak a támadó előtt sorban, egyik jobb, mint a másik, nem lehet rajtuk átgázolni, nem lehet nekik gólt rúgni. Hát akkor ne legyenek! Így megy ez nagyban is. Legyen zavartalan az ország további kirablása.

Választási időhurkok

Annyit szeretnék még elmondani, hogy (bér)rettegve néztem pénteken este a Karmelita-tüntetést (úristen, gyerekek, halkabban, az isten szerelmére, még felébresztitek, és úgy jártok, mint a négy kőleó a Lánchíd tövében: kitépik a nyelveteket). Attól tartottam, hogy majd felhangzik a Nem hagyjuk. Felhangzott, de tudtam, hogy ez így lesz, nem bántok érte senkit sem. Mert 2018-ban, amikor elromlott a választási rendszer, azt is annyiban hagytuk. Pedig Vaszily meg a további pár ezer gimnazista osztálytárs már akkor is húzkodta a lányok copfját. Hagytuk, hogy este héttől jó három órán át csönd legyen az országban, hagytuk, hogy bekerüljünk abba az időhurokba, amelyben 2010-ben és 14-ben egyszer már megfordultunk. És érdekes módon mindhárom alkalommal megismétlődött ugyanaz. Ami egyben tanács is az ellenzéknek. Nem a hogyan a lényeg. Hanem a mikor.

Ez volt a gyászos gimnazista hét. Jöjjön a 31-es,

legyen benne közkívánatra valami olyan, mint most a Maxi saját szélsőséges táborának szóló libernyákozás volt. Meg kellene fontolni, ha például belefingana péntek reggel a mikrofonba, talán azzal lehetne a legjobban összekovácsolni a Brüsszel-, Soros- és mindenmás-elleni – és a jövőben illibernyák Indexet olvasgató – erőket.

Rab László: időgép a Lánchídon