Kerítésen innen
K. Endre beletolatott a Gulyáságyú Média újságírójának autójába
K. Endre Bicskén az Egészségház előtt beletolatott a Gulyáságyú Média tudósítójának autójába – számolt be róla a Telex. A lap tudósítása szerint a koccanás után nem sokkal kiabálva érkezett a helyszínre a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének egyik ismerőse, aki elmondása szerint annak idején személyesen ment el K. Endréért a börtönbe, amikor kiengedték.
A férfi kiütötte a mikrofont a Gulyáságyú Média tudósítójának kezéből
Hasonlóval próbálkozott a Telex tudósítójánál, ám nála nem járt sikerrel. Az agresszívan viselkedő férfi eközben a lap szerint biztatta az autójában ülő K. Endrét, hogy hívja a rendőrséget. A férfi miután lehiggadt, annyit árult el a riportereknek, hogy ő ártatlannak tartja K. Endrét. Szerinte ez az egész egy politikai ügy, amiben K. csak áldozat. A helyszínre érkező rendőrök végül azt közölték velük, hogy
hivatalból eljárást indítanak K. Endre ismerőse ellen garázdaság miatt.
A lap egyébként azért ment Bicskére, hogy megkérdezze K. Endrét arról, hogy mit akart a bicskei pedofilügy korábbi áldozatától, akit a Házon kívül rejtett kamerás felvételei alapján megpróbált megkörnyékezni.
Helyszíni beszámoló…
„,,,ültem a saját autónkban K. Endre háza előtt, és szomorúan azt gondoltam, mindig mindenből kimaradok, de nem sokkal később csörgött a telefonom. Kolléganőm hívott, és azt mondta, menjek a bicskei Egészségházhoz, mert K. Endre – minden bizonnyal véletlenül – beletolatott a Gulyáságyú Média autójába.
„Gondolom, most akkor betétlapot fognak cserélni. Vagy nem tudom”
– mondta a telefonba. Mi mást is tehettem volna, odamentem. K. Endre az autójában ült, az ablakok felhúzva. Telefonon beszélt valakivel, miközben a Gulyáságyú Média tudósítói arra próbálták rávenni, hogy ha már beléjük hajtott, szálljon ki.
Velem szinte egy időben érkezett meg K. Endre ismerőse, akit valószínűleg K. maga hívott a helyszínre. A férfi kezdetben agresszívan lépett fel, előbb a mi kameránkra csapott rá, majd a Gulyáságyú Média mikrofonjára, de miután többször elmondtam neki, hogy semmi rosszat nem akarunk, csak azért jöttünk, hogy meghallgassuk, mi K. Endre olvasata az RTL vasárnapi anyagában foglaltakról…”
-számolt be a Telex riportere.
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…