Kerítésen túl
Kacsának bizonyult az izraeli-libanoni tűzszünet híre

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy tévesek a tűzszünetről szóló hírek, és arra utasította az izraeli hadsereget (IDF), hogy teljes erővel folytassa a harcot Libanonban.

Fake news
„Ez egy amerikai-francia javaslat, amelyre a miniszterelnök nem is reagált. (…) Az északi harcok mérséklését célzó állítólagos utasításról szóló hírek is ellentétesek az igazsággal, a miniszterelnök arra utasította az IDF-et, hogy teljes erőbedobással, a neki bemutatott tervek szerint folytassa a harcot”
– közölte a miniszterelnök hivatal.
Nincs megállás
A Gázai övezetben zajló harcokról a miniszterelnök azt mondta, hogy azok
„a háború összes céljának eléréséig folytatódnak”.
Netanjahu nyilatkozatát azután tették közzé, hogy a kormány számos minisztere, köztük a Likud párt tagjai is határozottan ellenezték a háromhetes libanoni tűzszünetet célzó amerikai-francia javaslatot.
Többek közt Jiszráel Kac külügyminiszter kijelentette, hogy „északon nem lesz tűzszünet”.
Az ország északi, libanoni határánál fekvő települések vezetői is elutasították a fegyvernyugvást, s azt követelték, hogy a közel egy éve evakuált lakosság visszatérésének feltételeként űzzék a Lítáni folyón túlra az Iránból támogatott libanoni síita milíciát, a Hezbollahot.
„Remélem és hiszem, hogy a kormánynak még erősebben kell folytatnia a háborút, amíg olyan döntés születik, amely végre biztonságot ad az északon élőknek”
– mondta Slomi település önkormányzatának vezetője, Gabi Neeman.
Esetleg hét nap?
Jaír Lapid ellenzéki vezető támogatásáról biztosított viszont egy mindössze hétnapos fegyvernyugvást.
„A Hezbollah ne állítsa helyre parancsnoki és irányítási rendszereit. Nem fogadunk el olyan ajánlatot, amely nem tartalmazza a Hezbollah eltávolítását északi határunkról”
– tette hozzá álláspontját az X közösségi hálózaton posztolva.
„Nem szabad előre beleegyeznünk a háromhetes tűzszünetbe, három-négy napos fegyvernyugvást kell kötnünk, és ha ezekben a napokban előrelépés történik a libanoni kormány és a nemzetközi garanciák alapján, akkor továbbléphetünk”
– nyilatkozott Jaír Golán, a szociáldemokrata Izraeli Munkapárt elnöke.
A háború folytatódik
Csütörtökön délelőtt a Hezbollah megújította Izrael elleni rakétatámadásait, több tucat rakétát lőttek ki a Haifai-öböl irányába.
Az izraeli légierő is folytatta légicsapásait Libanon Bejrúttól északra fekvő részein, Al-Harmel térségében, s a déli tengerparton, Türosz városnál is.
Szerző
Friss
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna
- Farkasházy: az intenzíven jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, minthogy Puzsér milyen hazugságokat terjeszt rólam
- Ha most kinéz az ablakon, aligha hiszi el, hogy nyakunkon az újabb hőségriadó
- Ezt készletezd otthon, hogy ne kerülj rögtön bajba, ha kitörne egy háború
- Majka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György több, mint 150 művésztársával petícióban tiltakozik a Kneecap fellépése ellen
- Mit árul el rólad a szemüveged, amit nyáron viselsz?
- Egy hét és érvényben a Rogán-döntés a titkosszolgák fegyver-arzenáljáról
- A betegség nem válogat, megtámadta Donald Trumpot is
- Az Orbán-kormány és csatolt részei “ámok-repkedése” és másfincsaságok – Juszt László kérdez, de ki válaszol?
- Péter, ezért feccöltünk beléd annyit? – érdeklődött egy kommentelő a napi szijjártói buktáról olvasva