A Kádár-korban az egyházi vezetők legalább 90 százaléka ügynök volt

Ungváry Krisztiánnak, a közelmúltban jelent meg „A szembenézés hiánya „című kötete. Szerinte az ügynökügyek igazi nyilvánosságának elmaradása csak része a múlttal való szembenézés csődjének. Részben ez az oka a mai korrupt és demokráciahiányos rendszer kialakulásának. A történésszel a 168 óra készített interjút.

Ma sem egyszerű a kutatás

Ungváry szerint  a feltáró munkát még ma is rengeteg körülmény akadályozza. Az ügynökügyek  iratainak jelentős része be sem került a levéltárba, ami pedig ott van, nehezen kutatható:

„Ráadásul a jogszabályok olyanok, hogy esetenként szinte lehetetlenné teszik a szikár tények leírását is. Hiába világosabb a napnál is például, hogy Martonyi János fedőnéven jelentéseket írt, amikért anyagi juttatásban is részesült, és rendőrökkel konspiráltan találkozott, ha bírósági ítélet van arról, hogy ő mégsem nevezhető az állambiztonság ügynökének.”

Megdöbbentő, hogy azt állítja egyik egyik politikai erő sem volt érdekelt abban, hogy olyan adatvédelmi biztos működjön, aki tőlük független:

„Nem véletlen, hogy a Fidesz első dolga volt, hogy intézményét felszámolja, azzal sem törődve, hogy uniós jogot sért. Az is rendkívül sokatmondó, hogy az új adatvédelmi posztra éppen a szocialisták korábbi favoritját, Péterfalvi Attilát nevezték ki. Itt látszik, hogy mutyiban összeér, ami összetartozik.”

Az eredendő bűnnek tartja, hogy a régi ügynökök belépése az új rendszerbe állítólag az első szabad Országgyűlésben történt:

„Először is nemcsak 23 érintettet találtam, hanem 36-ot. Igaz, közülük három esetében nyilvánvaló, hogy beszervezésük kudarcot vallott. Azt is leírtam azonban, hogy a beszervezettek száma kétszer ekkora is lehetett, mivel a hírszerzés és a katonai hírszerzés nyilvántartási anyagai egyáltalán nem kutathatók, és a kutatható anyag is igen hiányos. Az persze igaz, hogy a politikai szereplőknek csupán 10-20 százalékát tehette ki ez a csoport, de nem mindegy, hogy milyen szinteken helyezkedett el. El kell gondolkodtasson, hogy a történelmi egyházak penetráltsága a vezető pozícióknál körülbelül 90 százalékosnak nevezhető. Mégis alig tudunk neveket.”

Nem listák kellenek, hanem nyilvánosság

„Éppen ezért volt az általam készített anyag jóval több, mint egy „lista”, mivel összefoglalta a tevékenységgel kapcsolatos információkat és megpróbálta az érintetteket különböző kategóriákba sorolni az „ügynök” minősítésen túl. Visszatérve a kérdésre: a politikai színtéren megértem ezt a logikát, azonban Szabó István és Tar Sándor esete a magát függetlennek gondoló értelmiség köreiben is elborzasztó reakciókat produkált. Úgy tűnik, az értelmiség sem lehet jobb minőségű, mint az ország politikai elitje.”

Hangsúlyozta, minden társadalomban van igény az önfelmentésre, de előbb-utóbb jön egy generáció, amely már nem érintett, és felelősségre fogja vonni az előzőt az élethazugságaiért, az ügynökügyek ilyenek:

„Így történt Németországban is 1968 után, és így lesz Magyarországon is. Szerencsére lesznek az értelmiség tagjai közül olyanok, akiknek ősz halántékuk dacára sem kell szégyellniük magukat. Mások azonban könnyűnek találtatnak. Az ügynökügy igazi relevanciája egyébként messze túlmutat azon a kérdésen, hogy ki volt besúgó. Az, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe torkollott, kollektív csőd és kudarc. Ezért a baloldal is felelős, de ott még senki sem vonta le a konzekvenciákat.”  /……./  „Azt gondolom, hogy a közélet és a politika minőségét ez az attitűd tette tönkre, aminek logikus következménye a múlt zsarolási adatbankként történő használata.”

Hasonló

Vásárhelyi Mária: a demokratikus parlament ugyanolyan színjáték, mint a szabad választások