Budapesti hétköznapok
Karácsony Gergely Magyar Péter és a Tisza párt felé orientálódik?
Karácsony Gergely a kúria által is megerősített fővárosi főpolgármester nehéz évekre készülhet, hiszen a közgyűlés összetétele miatt nem tud semmilyen állandó többséget maga mögé állítani, ami azt jelenti, hogy minden egyes szavazást megelőzően ügyek mentén kell meggyőzni a megfelelő számú képviselőt.
Magyar Péter és pártja a „sötét ló”
Karácsony az ATV-ben arról is beszélt, hogy bár nem ismeri a közgyűlésbe bejutott Tisza párti képviselőket, sem a programjukat, szeretne velük együttműködni. Úgy gondolja, hogy a program hiánya miatt nekik nagyon szabad a mandátumuk, ezért is bízik abban, hogy együtt tudnak majd működni. Szóval el is kéri valakitől Magyar Péter számát, és holnap (csütörtökön) felhívja, hogy egyeztessenek.
A fővárosi közgyűlés 33 mandátumából a június 9-i választáson 10-10-et nyert el a Tisza párt és a Fidesz, Karácsonnyal együtt 7 képviselője van a Párbeszéd-DK-MSZP csapatnak, 3-3 mandátumot szerzett Vitézy Dávid és az LMP összeállása, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
Egy kérdésre válaszolva kizárta, hogy komolyan beszállna a belpolitikába, azt mondta: a várospolitikára koncentrál a következő öt évben. Arra a kérdésre, hogy mit gondol a baloldal belső vitáiról, például arról, hogy Gyurcsánynak egyesek szerint le kell mondani (nem mond le), Karácsony nem adott érdemi választ, annyit mondott: örül, hogy előkerültek a nehéz politikai kérdések.
„Posztogató”
A főpolgármester arról is beszélt, hogy az ő csapatának összetételét a Fővárosi Közgyűlés szavazza meg, és egyáltalán nem tudja, ki mit akar majd kezdeni az új közgyűlés októberi megalakulása után. Emiatt fogalma sincs, kiből lehet majd főpolgármester-helyettes, és ki maradhat pozícióban a szakértők közül. Arról sem tudott még nyilatkozni, hogy a fővárosi cégek vezetésében ki maradhat a mostani szereplők közül, és kinek kell mennie
-áll a Telex összefoglalójában.
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…