Bulvár
Karácsonyi boltzár – Továbbra is a Lidl az úttörő
Ha karácsony, akkor boltzár-gumicsont. Évek óta komoly vita folyik arról, hogy legyen-e munkaszüneti nap december 24, a karácsony, családok ünnepe, de nem csak ez a nagy kérdés, hanem, hogy a kereskedelem is húzza-e le a rolót ezen napon.
Bár a MÁV menetrendben lehetnénk ilyen biztosak
A Jobbik, menetrend szerint, benyújtotta a javaslatot, hogy a parlament vegye fel szenteste napját is a munkaszüneti napok közé.
A magyarok régóta várják, hogy – hét európai államhoz hasonlóan – nálunk is munkaszüneti nap legyen december 24. – írja Balassa Péter törvénymódosító javaslatában. Ebből adódóan szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása miatt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítását javasolja
Az elkövetkező időszakban várható a pro és kontra nézetek összecsapása, a család legfontosabb ünnepnapja körül.
Eközben
A nagybetűs Élet megoldja, ahogy már az elmúlt évben, is az álproblémát, ugyanis 2023-ban a Lidl kezdeményezését követően több száz bolt és áruházláncok sora „saját hatáskörben” már lehúzta a rolót ezen a napon, és a Lidl már ma bejelentette az idei boltzárat:
A vállalat célja, hogy minden munkavállalójuk nyugodtan készülődhessen, és szeretteik körében tölthesse az egyik legnagyobb keresztény ünnepet, a szenteste napját. Az áruházlánc vásárlóiról sem feledkezik meg, őket december 23-án meghosszabbított nyitva tartással várják majd országszerte.
-írja a bejelentést kommentálva a pénzcentrum.hu.
A tavalyi tapasztalatból kiindulva a napokban nagyon sok kereskedelmi és szolgáltató egység csatlakozik az úttörő áruházlánc döntéséhez.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs