Kerítésen innen
Kattant a cellaajtó a Puzsér Róbertet megütő Pesti Srácok-újságíró mögött – Frissítve! Ábrahám: „nyugi, már kint vagyok…”
“…őrizetbe vettek a gyerekeim előtt, az ügyvédemet sem hívhattam fel. Hajnalban bezártak egy zárkába, rabosítottak, és kihallgattak…” – állította a Blikk újságírójának Ábrahám Róbert, a Puzsér-verő. Azt mondjuk nem értem, hogy, ha az ügyvédjével nem, akkor a bulvárlappal miként tudott szót váltani a rabosított….. Hétfő reggeli hír: „…Nyugi, már kint vagyok. Szabaduló buli azért nem lesz, de úgy döntöttem nyitok egy lángosozót a IX. kerületben….”
A történet
Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok újságírója péntek délután évek óta húzódó, a nyilvánosságban zajló vita után megütötte Puzsér Róbertet. Az esetet Puzsér egy Ábrahámról szóló Facebook-posztja és Ábrahám viszontválasza előzte meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatta ki Ábrahámot, aki bevallása szerint az incidens után maga ment a rendőrségre vallomást tenni, és vállalja a felelősséget tettéért. Miután Ábrahámot Puzsér Róbert feljelentette, szombat hajnalban megjelent nála a rendőrség, és “őrizetbe vettek a gyerekeim előtt, az ügyvédemet sem hívhattam fel.
Hajnalban bezártak egy zárkába, rabosítottak, és kihallgattak”
– derül ki a Blikk cikkéből. Ezt később a BRFK is megerősítette. Ábrahám Róbert azt mondja: nincs miért bocsánatot kérnie, mert Puzsér túl messzire ment azzal a bizonyos Facebook-poszttal. Puzsér szerint:
“Nem kétséges, hogy aki ököllel vesz elégtételt, az kifogyott a szavakból. Csakhogy Ábrahám Róbert elvileg a leírt és kimondott szavaiból él, neki azért illene érveket találnia. Az eset kapcsán nyilvánvaló erőszak-relativizálás zajlik a nyilvánosságban.”
A lapnak azt mondta:
Vétséget követtem el. Puzsér azon dolgozik, hogy bűncselekmény legyen ebből, hiszen azt mondta, ököllel ütöttem. Büntetlen előéletem van, családom, feleségem. Nem bánom, amit tettem. A munkahelyemen gondolkodóba estek az ügy miatt, de végül kiálltak mellettem, én viszont számos megjelenést buktam emiatt.”
Pedig nem is volt olyan régen….
Pottyondy Edina: a Pesti Srácok “újságírója” miután megtámadta Puzsér Róbertet, így számolt be az incidensről:
“Abban a tudatban érkeztem meg, hogy majd beülünk valahova, hiszen pár perccel korábban még higgadtan beszélgettünk a telefonban. Erre Puzsér felszívva magát, kihúzott háttal elindult felém, mint, aki brenkó. Majd beleállt közvetlen az arcomba. Nem nagyon hatott meg a dolog, teljesen emberi módon próbáltam neki elmagyarázni, hogy bár nem beszéltem erről sehol, de egy hete vesztettük el a kis babánkat, és ebben az állapotban kell a a családomnak és a gyerkeim az ő mocskolódást olvasnia. A legkisebb emberi reakciót sem mutatta. Közben oldalra fordulva láttam, hogy a kis barátja továbbra is veszi, és arra kértem, hogy ne játssza magát tovabb a kamerának, hanem vagy üljünk be az autóba, vagy keressünk egy helyet, de ne csináljon jelenetet. Ekkor méginkább a kamerának játszva elakart viharzani – hiszen a felvétel már meg volt, hogy ő feszengve odaállt – én pedig a keze után nyúltam, hogy azért hadd mondjam már végig, amit elkezdtem. És ekkor a meglökte a kezemet, amire reflexszerűen felpofoztam, ő pedig sikítani kezdett. Majd elszaladt a rendőrségre.”
És íme a valóság, ami cáfolja a Rogán-fiú pszichopátiás hazudozását:
Ábrahám hétfői szabadulása után:
„Tegnap még azt állította Puzsér, hogy hazudok, amikor azt állítom az egész jelenetet felvették, mert a világon semmilyen felvétel sem készült. Erre most közzé tette a megvágott felvételt, amit nem csak tartalmilag, de időrendileg is módosított. Tedd ki a videót is, te koszos vamzer, és hagyd abba végre a picsogást. Viseld férfiként, ahogyan én is férfiként viselem a következményeket. Méltó vagy a gazdádhoz. „
Friss
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?