Bulvár
Örülhetnek a locsolók, kegyes lesz hozzájuk az időjárás
Ne bízzuk el magunkat, egyenlőre csak az a biztos, hogy az időjárás lassú javulásnak indul, de hogy meddig tart ez a tendencia, az ma még nagyon bizonytalan.
Húsvét hétfőn,
az ország túlnyomó részén napos, gyengén, szakadozottan felhős, kellemesebb időjárás jellemző. Az északkeleti megyék fölött borítja zárt, vastagabb felhőzet az eget, melyből szórványosan, ismétlődő záporeső, szemerkélés is többfelé előfordul. A hőmérséklet általában pár fokkal +10 fok fölé emelkedik, a tartósabban napos tájakon itt-ott elérheti a +15 – +16 fokot is a maximum érték. A tartósan felhős, esős északkeleti megyékben lehetnek +10 fok alatti maximumok. Általában mérsékelt É-i szél fúj.
Este keleten is lecsökken a felhőzet. Éjszaka csillagfényes, eseménytelen időnk lesz. A hajnali órákban, a Dunántúl fölé vékony fátyolfelhőzet húzódik nyugat felől.
Kedden jellemzően +15 fok köré, többfelé már pár fokkal a fölé emelkedik a hőmérséklet. A délelőtti naposabb, mérsékelten felhős időszakot követően, nyugat felől fokozatosan vastagszik a felhőzet. Délután, este már többnyire felhős égbolt a valószínűbb, és a felhőzetből szórványos záporokra van kilátás. Az eleinte gyenge vagy mérsékelt légmozgást követően, délután megélénkülő ÉNY-i széllel hidegfront érkezik.
Szerdán napsütés, mérsékelt felhősödések, emellett az eleinte élénk, erős ÉNY-i szél mérséklődése várható. Keleten szórványosan fordulhatnak elő gyenge záporok.
Csütörtökön ismét melegedni látszik a levegő. Napsütést követően délutánra már felhősödés, nyugaton eső, hidegfront érkezése valószínű. Délnyugaton a front előtt itt-ott +20 fok is lehet.
Pénteken az ország egy jelentős részén kellemetlen, borongós, esős, szeles, hűvös idő a legvalószínűbb, csak északkeleten van esély napsütésre, és kellemes +20 fokot elérő hőmérsékletre.
Orvosmeteorológia
Hétfőn erősebb melegfronti hatás várható. Fáradtabbak, álmosabbak lehetünk a szokásosnál. Ezt ellensúlyozhatjuk egy-egy kávé elfogyasztásával. A helyenként előforduló kisebb eső, a felhős idő a hangulatunkat negatívan befolyásolhatja, ugyanakkor a napsütés és az enyhülő idő pozitívan hat a lelkiállapotunkra.
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát