Banánköztársaság
Kereszt a szabadságra – avagy a hínárosba terelt ország
1861-ben, Magányban című versében – a Szózatra való feledhetetlen hivatkozás után – írta Arany János:
És vissza nem foly az időnek árja,
Előre duzzad, feltarthatlanúl;
Csak szélein marad veszteg hinárja,
S partján a holt-viz hátra kanyarúl.
Miközben az urak Hatvanpusztáról néznek az országra, és jachtjaikról pislognak-vihognak vissza, dögrovásra jutott az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás – hogy csak a legfontosabbakat említsem -, a maffia pedig az egész országot hátra kanyaruló holt vízbe terelte.
Ennek jelképe az a kereszt, amelyet az egész országra, magára a szabadságra készülnek vetni
A NER egyik mintaszerűen tökfej kiválósága, Simicskó István meg is “magyarázta”: azért “kell” kereszt arra a szoborra, hogy példát mutassunk a hitét elhagyó, hanyatló Nyugatnak… Arról a Nyugatról beszél így, ahol százezrek találtak csak az utóbbi évtizedben is megélhetést, s ha nem is magát a tökéletes, de megélhető, élvezhető szabadságot is. Arról a Nyugatról, ahová szívesen járnak maguk is, gyerekeik is…
A NER-potentátok annyira elszemtelenedtek, hogy azt már nyugodtan lehet akár elhülyülésnek is mondani: egyáltalán nem gondolnak arra, hogy talán egyszer nekik maguknak, vagy “szellemi” utódaiknak mindenért meg kell fizetniük.
Különben pedig ha a Nyugatnak akarnak üzenni, akár az elmozdított szovjet katonát is visszahelyezhették volna, legföljebb állítanának mellé egy kínait, és valamilyen türk vitézt is…
A gellérthegyi szoborra tervezett kereszt szabadságellenes tartalma egyértelmű
Úgy veszik birtokba az országot, mindenestül, ahogy megszoktuk már:
nem kérdeznek senkitől semmit, nem hallgatnak meg semmilyen ellenkezést.
Nagyjából azt jelenti az a kereszt, amit a Budai Várban felállított ormótlan “Mária-anya” – szobor: a nemzetikeresztény, Horthy-majmoló hatalom agresszivitását. A Döbrögik mindent birtokolni, mindent fölzabálni, mindent kisajátítani akarását. Nem csupán anyagi, hanem szellemi,kulturális értelemben is – s ez az utóbbi talán az ország legnagyobb tragédiája: hiszen a hatalom “kultúrája” maga a tömény, undorító giccs. Most éppen Fásy Ádám kitüntetésével mutatnak fricskát a jó ízlésnek… De lesz még hasonló, számolni se nagyon lehet.
Mit számít itt a francia és a magyar felvilágosodás hagyománya, mit számít Eötvös József fölfogása állam és vallás elválasztásáról: a NER-ben a Döbrögik “vallása” van, a többieknek kuss. És ha rendesen kussolnak, a Döbrögi-állam juttat nekik valamit, talán nem is morzsákat – a közösből, persze. Azt is, amit Iványi Gáboréknak kellene adniuk, EU-s és alkotmánybírósági döntés alapján…
A Döbrögi-hatalom az államalapítást készül megünnepelni, a tőle elvárható módon
Hullanak majd a kitüntetések – mindig lesznek, kik átveszik… Nyilván rá is szolgáltak. Handabandázni fog boldog-boldogtalan, emlegetik majd Széchenyit is, ki ha élne, menekülne előlük akár Döblingbe is… Arany János említett versét így fejezi be:
Bízvást!… mi benn vagyunk a fősodorban:
Veszhet közőlünk még talán nem egy:
De szállva, ím, elsők között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk előre megy!
1861-ben a kétségbeejtő valósággal küzdő remény szólal meg e sorokban; a magyar reformkorra, 1848-49-re emlékező bizakodás.
Most nincs okunk bizakodni: Döbrögik röhögnek a képünkbe, állam és a kezes egyházak együtt lopnak és nem elsők között, a fősodorban, hanem az utolsók egyike, ha nem éppen az utolsók vagyunk. “Nemzetikeresztény” latrok uralják az országot, és ez éppen elég sok embernek tetszik.
Vessünk hát együtt keresztet Orbániára, a szabadságra…
Szerző
