Bármit is olvas az alábbiakban, a parlament üléséről ne higgyen a szemének, hiszen a két nap legfőbb témája a két választás végeredményének megmagyarázása lesz. a kormánypártok...
Lemond posztjáról Csák János kulturális és innovációs miniszter. A politikus a Mandinernek erősítette meg, hogy benyújtotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek. Miért? Arra a kérdésre, miért döntött...
Indul a dandárja a hazai gyümölcs-érésnek, úgyhogy aki nem csak a napi betevőt akarja megvenni a kedvenc zöldségesénél, hanem azt tervezi, hogy eltenne belőle a téli...
„A mai napon kiléptem a Párbeszédből; a továbbiakban a munkámat Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselőjeként és a Budai Zöld közösség tagjaként fogom folytatni” – jelentette...
A kegyelmi botrány után az a Steinbach József váltotta Balog Zoltánt a református egyház élén, aki az első megbeszéléseken még egyedüliként állt ki mellette. Most elmondta,...
Érdemes lenne a odafigyelni Hofi Géza intelmére: „a járdát nem kiharcolni, megépíteni kell”, mielőtt utolsónapos kampányígéretük megvalósításához nekiállnának –Vitézy Dávid győzelme esetén- és kiharcolnák a HÉV...
Csütörtökön a CEU tényként közölte a volt hallgatóinak szóló hírlevélben, hogy az egyetem tanácsa kezdeményezni fogja a Közép-európai Egyetem engedélyének visszavonását. Az Akadémiai Dolgozók Fóruma Facebookon...
Csütörtök délután óta mosolyog minden Fidesz-megszólaló szája: visszaszereztük! Hogy mit? Hát a ferihegyi repteret! Hogy mennyiért? Számoljunk picit…. Aszongyahogy…. „Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően...
„Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év...