Németh Szilárd, akinek nevéhez már-már hozzá nőtt a rezsicsökkentő jelző azzal a nem meglepő információval jelentkezett, hogy nekünk, magyaroknak a legjobb Európában -ha érezzük, ha nem-...
Nagy lekvárba került Havas Henrik egy vidéki boltban, ahol hosszan kellett várakoznia, mert…., de nézzük, mit ír erről a Tanár úr maga! „Feltorlódtunk!” Pénteken kora délután...
Mielőtt még pezsgőt bontanánk a magyar pezsgők és borok világsikerére, emlékezzünk meg arról, hogy járt az elmúlt század ’90-es éveinek vége felé Láng György világhírű magyar...
Hol van már az az állapot, hogy „csak” krétát, wc papírt, szivacsot, fénymásolópapírt kértek az erre rászoruló tanárok iskolájuk nevében általában szemlesütve a szülői értekezleten, vagy...
Ugyan a srácok és a tanerő nem tudott fotót mellékelni az eseményről, mert addigra már beszedték a telefonjaikat és a közösségi oldalra feltöltött posztot is törölték,...
„Van olyan gyermek, akinek nincsen befogadóintézménye, vagy ha be is fogadták, nem megfelelő környezetbe került. Folyamatosan hallom a szülőktől, hogy a gyerekek csak annyit hajtogatnak, vissza...
Matolcsy György, a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen, nem először ment neki a kormánynak. Ahogy közeledik MNB elnöki megbízása vége egyre „bátorabb” a miniszterelnök egykori jobbkeze. „Addig már guggolva...
Latorcai Csaba Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára jól bírja a hőséget és remekül megy neki az ájtatos orcavágás, olvasni is tud, így az Isten...
Elégedetlen volt Orbán Viktor az olimpiai eredménnyel, de ez nem a „libsi elégedetlenség”, hanem építő, keresztény hagyományokon alapuló elégedetlenség – derült ki abból az interjúból, amelyet...