Kerítésen innen
A jó öreg szülői munkaközösség intézménye újratöltve, méghozzá a szó szoros értelmében
Hol van már az az állapot, hogy „csak” krétát, wc papírt, szivacsot, fénymásolópapírt kértek az erre rászoruló tanárok iskolájuk nevében általában szemlesütve a szülői értekezleten, vagy egy ellenőrzői beírásban! 2024 dübörgő Magyarországa kanyarban előzött….
Mi következik? Tartsuk meg az órát is?
A közösségi oldalakat böngészve találtunk rá a „Nem haldoklunk, mi így élünk” oldalra, ahol az alábbi bejegyzés jött szembe:
„Az első iskolai szülőin az osztályfőnök által körbeadott egyik papír eleje! Arról szól, hogy melyik szülő mit tud vállalni, besegíteni! A tankerületek jól működnek! Tanítással kapcsolatos kérés egyelőre nincs.”
Az első meghökkenésből felocsúdva az ugrott be, hogy „ezt már nem, ez a fenntartó dolga”. Igen ám, de rögtön utána beugrott, hogy az én gyerekem is járhatna ilyen problémákkal küzdő tanintézménybe, persze, hogy segítenem kellene, hogy a napjai aránylag kellemesen teljenek és ahelyett, hogy a törött széken egyensúlyozva ülne az órán, inkább figyelhessen a tanerő mondandójára. Úgyhogy elvetve első gondolatomat rájöttem, hogy persze, hogy segítenék, ahol tudok.
Na ezt használja ki aljas módon a regnáló!
Vagyis a megoldás:
abban a bizonyos „fülke magányában” jól dönteni!
A hozzászólásokból….
„Ezek a feladatok a Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal dolga, az állampolgárok által befizetett adóból. Ez a feladatuk és KÖTELESSÉGÜK. Ha erre (sem) képesek, akkor nyugodtan kijelenthetjük, az állam nem működik, a kötelességüket és felelősségüket nem teljesítik. Ha bárki besegít a fenti lista alapján, a saját gyerekét hagyja cserben, és segíti a korrupt állam és rendszer további működését. Itt nem működik az, hogy a gyereknek segítek, , mivel most paliznak be mindenkint, aki hagyja magát. A fenti listára nyugodtan adakozhat Mészáros, Garancsi, Tiborcz, Szíj László és az összes többi dögevő neres….”
„Egyszer most már azt kellene mondaniuk a szülőknek, hogy NEM.”
„Vissza kell utasitani az összes munkát!! Ha majd nem működnek az iskolák, mert a szülők megértik, hogy az adóikból kellene ezeket biztosítani a tankerületeknek, és nem tankerületi 18 milliós e-autóra kellene költeni a pénzt, szóval ha összeomlik a suli infrastruktúrája, akkor talán állam bácsi berezel a jogos haragtól, és elkezdi tolni a pénzt az oktatasba. Amig a szülők mások helyett mindent megjavítanak, megvesznek, addig a kormány es a miniszter joggal mondja azt, kinden működik, minden rendben van.Inkább a Lázár birtokához vezető huszadrangú útra adok 3 milliárdot (!).”
„A külhoni magyaroknak iskolabusz iskolakezdési támogatás Kell a szavazat a lopótök családi vállakozasnak”
„Visszamentünk a 80-as évekbe. Akkor volt ún. Szülői Munkaközösség, azaz SZMK.”
„Itt a megoldas a tanarhianyra! Kerdezzuk meg a szuloket, hogy ki tud besegiteni, ha nincs szaktanar! 🤣🤣🤣🤣 (Nekem pl. van nemzetkozileg elfogadott „papirom” arrol, hogy tanithatok angolt.)”
„Hát hol van egy hithű, érvelni is képes fidesz szavazó aki el tudná ezt, nekünk csóró lipppsiknek magyarázni, miért nem látja el az állam az első és legfontosabb feladatát? Miért a szülőkre lőcsölik, konkrét zsarolással ezeket?”
„Mindenkinek abba kene hagyni a nyavalygast. Valoszinuleg mind a tanarok, mind a szulok jelentős hányada mar tobb ízben is támogatta szavazatával ezt a rezsimet. Szoval ez van ezt kell szeretni.”
„A mimagyar reformok működnek !”
„Most akkor az oktatás állami feladat, vagy nem? Mert ha a fenntartást és karbantartást helyi szervezetek veszik át, akkor legyen joguk is beleszólni az oktatásba! Osszanak nekik is lapot viszonzásul. Ne egy olajszőkítő maffia- rendőr döntsön egy impotens Rúzsa-ma asszisztálásával kérdésekről.”
„Ha netalán elvégezik a szülők a szükséges munkálatokat, előtte fotók, közben, utána fotók, számla minden anyagról és be kell nyújtani az igényt a tankernek úgy, ahogy ők is utólag benyújtották „Brüsszelnek” a határkerítés árát, amit ugye senki sem kért!”
„Oda kell hívni az igazgatót, aki a rendszer jellegéből adódóan narancsos és előtte eltépni ezt a papíet, majd közölni vele, hogy ezért van a személyi jövedelemadó, ÁFA stb. amit fizetek. Tessél szólni fentre, hogy nem ellopni kell az adót, hanem arra fordítani, amire kell.”
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a bűnös – Halálos balesetet okozott, majd elsétált
- Marco Rossi a magyar-holland meccs előtt
- Steven Seagal kész bevonulni az orosz hadseregbe – Szó szerint életét és vérét adná Putyinért
- Ha nem a Magyar-Hollandra megy, ma még a környékét is kerülje a Puskás-Arénának
- Bruck András: egy nap, amely megrengette…
- Magyar: az Orbán-szeánsz minden pontján villogott a hazugságvizsgáló
- Orbán: meg akarják buktatni a kormányt (…) ha továbbra is itt úriembereskedünk, baleknak néznek bennünket
- Időjárás: hétvége „és még azon is túl”
- Szijjártó nem „Jawohl”, hanem „Haraso”-mentalitású fickó…. – 40 másodperc az alkalmatlanságáról
- A HÉV vezér „aberrált belvárosi libsi”, vagy szivárogtató volt, esetleg…? – Lázárék azonnali hatállyal „megváltak tőle”