„Indul a DK-MSZP-Párbeszéd közös kampánya. Mert mi, ellenzékiek, összetartozunk. Kövesd élőben a kampánynyitónkat! Közös Haza, Közös Európa, közös lista” – tudatta közösségi oldalán a DK. A...
Orbán Viktor aki minden konfliktust úgy él meg, legyen az a világ bármely pontján, hogy a magyar nép újabb rettegtetésének okán, és így hatalma megőrzése érdekében...
Emlékeznek még, hogy 2023 decemberében Orbán Viktor azt üzente Karsai Dánielnek, hogy „vele vagyunk, együtt érzünk vele, sok erőt kívánunk.” Azt is megjegyezte, hogy imádkoznak érte....
Emlékeznek? Szijjártó Péter még 2019-ben jelentette be, hogy a magyar állam tengeri kikötőt létesít Triesztben. Ehhez az Orbán-vezette magyar kormány egy 32 hektáros területet vett koncesszióba...
Egy év alatt kétharmadával ugrott meg, és történelmi csúcsra, 15,5 millió forint fölé emelkedett a felvett lakáshitelek átlagos összege. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint...
Az alacsony, 120 ezer forintot meg nem haladó nyugellátásoknál kérhető a méltányossági emelés – hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum. Mint írják, a KSH legfrissebb, 2023-as...
Kié az Euronews? Azért mégis más az ember nemzeti tartása annak tudatában, hogy a mindenre oly gondosan ügyelő és figyelő regnáló főközszolgái a mintegy 150 millió...
Újabb kiugrás: Magyar Péter példája alighanem megtermékenyítően hat több más elégedetlen szakemberre, közszereplőre is. A Szabad Európa információi szerint azért mondott le az OBT-tagságról a Zalaegerszegi Törvényszék...
Nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság a TISZA – Tisztelet és Szabadság Pártot – derül ki a testület honlapján megjelent információkból. A csütörtök délutáni jóváhagyással Varga...