Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár nem kényezteti el követőit közösségi oldalain családi fotókkal kivéve persze kutyáit, pedig van neki felesége is: Szikora Linda, akit nemrég...
Orbán Viktor egyetlen Európai Uniós kormányfőként járult kézcsókra a kínai vezetés elé. „Magyarországban Kínának továbbra is jó barátja létezik Közép-Európában, az együttműködéshez Budapest nagy reményeket fűz”...
Novák Katalin köztársasági elnöknő kihelyezett hivatalával a puttonyában rendszeresen veszi a sátorfáját és ellátogat Magyarország eldugott falvaiba bizonygatandó, hogy törődik Ő (Ők) mindenkivel, csak ki kell...
Életének 70. évében vasárnap elhunyt Éri Péter Kossuth-, Liszt Ferenc- és Martin György-díjas zenész, népzenész, a Muzsikás együttes tagja – tudatta Facebook-oldalán a művész lánya és...
Nyugat-Európában az első perctől kezdve a Hamaszt támogató tüntetések betiltása lett volna a megfelelő lépés és nem az, hogy szabadjára engedik az indulatokat – jelentette ki...
A világkörül repkedő külügyminiszterünk Szijjártó Péter tanulva főnökétől szintén felcsapott ideológusnak, már ő sem éri be azzal, hogy csupán „falhozcsapja” Magyarországot, igyekszik megideologizálni is, a maga...
Kormánykörökben alighanem nem örülnek annak amit Monika Hohlmeier, Franz Josef Strauss egykori német kancellár lánya az EP költségvetési ellenőrző bizottságának (CONT) elnöke mondott a Népszavának adott...
A labdarúgó Eb-selejtezők G csoportjában az első helyen álló magyar válogatott a második szerb nemzeti csapattal játszott szombat este a Puskás Arénában, ahol 2-1-re legyőzte a...
Pár ember közösségi oldalon odavetett véleményéből nem lehet messzemenő következtetést levonni, de az, hogy köztünk járnak -buszon, villamoson, utcán- olyan embertársaink, akiknek megfordul a fejükben az...