Connect with us

Kerítésen innen

Orbán Viktor a helyszínen dörgölőzik a kínai vezetéshez

kína
Megosztás

Orbán Viktor egyetlen Európai Uniós kormányfőként  járult kézcsókra a kínai vezetés elé. „Magyarországban Kínának továbbra is jó barátja létezik Közép-Európában, az együttműködéshez Budapest nagy reményeket fűz” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, Li Csiang kínai kormányfővel folytatott találkozóján.

„Ajánlom magamat”

Orbán az éppen aktuális kinai miniszterelnökkel beszélve azt hangoztatta, hogy a korábbi miniszterelnökökkel is eredményes együttműködést alakítottak ki és személyes barátságot is. Hozzátette, hogy a politikai barátságnak van egy mélyebb, kulturális alapja is – jelentsen ez bármit is.

„Egy Kína-elv” támogatása

Nem véletlen, hogy a szovjet blokkban Magyarország ismerte el elsőként Kínát, és az egyetlen olyan közép-európai állam, amely a kezdetektől fogva következetesen kitartott az „egy Kína”-elv mellett – fogalmazott a miniszterelnök. Az egy Kína elv azt jelenti, hogy nem ismerjük el Tajvan függetlenségét.

Előzetes oda nyalintás

Kitért arra is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök még 2009-ben fogadta őt először, amikor Hszi még alelnök volt, Orbán Viktor pedig az ellenzéket vezette. Most kedden ismét tárgyalnak, és ez már a hetedik találkozójuk lesz, ami „szintén jól mutatja a két nép közti barátságot”.

„Mindent meg fogok tenni azért, hogy az elődeink példájához méltó külpolitikát folytassunk Kína irányába”

– szögezte le Orbán Viktor, bár nem tudni kikre gondolt mint követendő elődökre.

Bölcs kínai mosoly

kína

Li Csiang kijelentette: a két országot szoros barátság köti össze, ez is elősegítette a kétoldalú viszony fejlődését a legmagasabb szinten. Azt mondta, hogy a magyar-kínai kapcsolatok az eddigi legjobb időszakukat érték el, újfajta nemzetközi kapcsolat jött létre.
A megbeszélés után a miniszterelnökök jelenlétében több kormányközi megállapodást írtak alá, köztük a kínai kezdeményezésű Egy övezet, egy út kezdeményezés kiemelt kétoldalú projektjeit, az oktatási, valamint az ipari és befektetési együttműködési programot, továbbá megállapodást a gazdaság- és a technológiafejlesztésről, a digitális gazdaságról és a klímavédelem területén.

A találkozón egyetlen szó sem esett az Egy övezet, egy út projekt magyaroroszági zászlóshajójának a Budapest- Belgrád vasútvonalnak a megfenekléséről.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden és szerdán részt vesz majd az Egy övezet, egy út fórum harmadik csúcstalálkozóján. Felszólalt az előző két csúcstalálkozón is, 2017-ben, valamint 2019-ben.
Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, idén ismét hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője.

Kapcsolódó

Szerző