Én bár nem vagyok jogász, de nehezen tudom elképzelni azt, hogy ez a kisispáni fenyegetés megállna a bíróságokon - véleményezte Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán a...
A Demokratikus Koalíció választ vár arra, hogy tervezi-e újabb kémszoftverek vásárlását a Rogán Antal miniszter által irányított nemzetbiztonsági szakszolgálat.
A budapesti rendőrök már csütörtökön betiltották a budai várba tervezett három neonáci megemlékezést.
Már nyolc településen veszélyes a levegő minősége, további tizenkét településen a levegő minőségét egészségtelennek, további négyen pedig kifogásoltnak minősítették.
A "pár sorban minél több szájbarágni való ismétlése" verseny szombati dobogósa biztosan a Hollik István közszolga MTI-hez eljuttatott nyilatkozatának papírra vetője. Egyébként a Fidesz kommunikációs igazgatója...
Reagált a debreceni beruházás körüli tiltakozásokra a kínai akkumulátorgyár vállalata, a CATL, szerintük a világszerte működő akkumulátorgyáraik jelenleg minden szabálynak megfelelően működnek, ez bizonyítja azt, hogy...
A péntek este megjelenő Magyar Közlönyből derült ki, hogy Novák Katalin köztársasági elnök határozata alapján több személyt is felmentettek a bírói tisztségéből, de van kinevezett is...
Védett Nádast irtottak ki Balatonakaliban. ,Megszületett az elsőfokú ítélet.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök elvesztette az irányítást a magyar gazdaság felett - jelentette ki a párt árnyék-pénzügyminisztere.