Vlagyimir Putyin elnök és az orosz biztonsági tanács reméli, hogy a török hatóságok mindent megtesznek a Törökország területén lévő orosz állampolgárok és külképviseletek biztonságának szavatolása érdekében...
Péntek reggel már meghaladta a 340 forintot az euró ára. A korábbi mélypont 340,3 volt, az új negatív rekord 340,52 forint. Kinek az érdeke? A kormánynak...
A koronavírus-fertőzés terjedése elleni óvintézkedésként még a vatikáni kápolnákban is megüresedtek a szenteltvíztartók. A fertőzésben jelenleg érintett észak-olaszországi térségekben mindazonáltal a papok a templomok vasárnapi újranyitásában...
A török hadsereg intenzív tűz alá vette pénteken a szíriai kormányerők több mint 200 hadállását, válaszul arra, hogy előző nap 33 török katona meghalt, 32 pedig...
A támadó ellenzéki militánsok között voltak azok a török katonák, akik a szíriai kormányerők tüzébe kerültek Idlíb tartományban – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium, válaszul...
A pápa egészsége miatt aggódóknak nyomasztó összefüggés, hogy Ferenc pápa épp tegnap találkozott több ezer emberrel a Szent Péter téren, akikkel a koronavírusban megbetegedettekért imádkozott. Az...
Csütörtök este egy – feltehetően orosz – légitámadás során több tucat török katona halt meg Szíria Idlib nevű tartományban. A súlyos incidens nyomán a török kormány...
Eugenia S. Lee, Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről. 확진환자 833명 중 격리 중 804명, 확진환자 격리해제 22명(+4), 사망 7명 의심환자 31,923명...
Eugenia S. Lee, Koreában élő író, újságíró napi rendszerességgel számol be közösségi oldalán a koronavírus-helyzetről. Mai rövid koronavírus jelentés Dél-Koreából 2020 02 23. 22:01 Mai beteg létszám: 602...