Egyelőre még tíz ujjal, Kertész Péter emlékére – Lapzsemle

„Egy kitartó, idealista szélmalomharcos, magányos újságíró ment el.” Kertész Péter Freddie Mercury és Tolerancia-díjas, Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a szentendrei zsidó temető hivatalos gondnoka 2019. június 13-án elhunyt. A Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, a Népszabadság és a Szentendre és Vidéke egykori publicistája több évtizedig Szentendrén élt, a rá jellemző energiával vett részt a város közéletében is. A szentendrei zsidó temető rendbehozatalával, bekerítésével és gondozásával óriási értéket mentett meg. Ott talált végső nyugalmat is. A Heti lapzsemlében ezen a héten sok linkkel igyekszünk bemutatni, hogy milyen kiváló ember távozott közülünk.

Új lendülettel, a sztrók és bénulás után — Nem lehetett őt legyűrni

„Amikor Pulitzer-emlékdíjjal tüntette ki a szakma, még nem tudta: igazi harca csak ezután kezdődik.
Szörnyű betegség szögezte az ágyhoz: egy sztróktól fél oldala megbénult.
Már több könyv volt mögötte, mindegyik az Ulpius-Ház Könyvkiadó gondozásában jelent meg: A Komlós (2002), Nehéz zsidónak lenni (2003), és a Zsinórmérték, zsidósors magyar módra (2004). Írt Scheiberről, Schweitzer Józsefről, másokról és másról is, de az igazi aztán következett. Betegen, félig bénán is diadalmaskodott a kór felett, egy ujjal is, fáradhatatlanul írt. Blogjait kötetté formálta, vitázó írásait összegyűjtötte és – a Wesley Kiadó jóvoltából – megjelentette. Több ízben is” — olvashattuk róla a a Remeny.org és a Szentendre.hu oldalon.

Amikor a bátor blogger megundorodik, és bezárja a blogját

Kertész Péter sokáig a freeblogon közölte internetes jegyzeteit. A Népszabadság lefagyasztott archívumában „kertesz.freeblog.hu” címmel ezt a bejegyzést találjuk:
„…a monoton, szinte unalmas zsidózás (fogalmam sincs, mi újat nyújthattam) átment fenyegetőzésbe („…legelőször is tarkóban kopaszra fogunk borotválni, kékre festjük a fejedet, hogy ne szökhess meg észrevétlenül a lágerból, aztán majd úgy is tarkón lövünk”), ami arra késztetett, hogy kapituláljak, volt, nincs kertesz.freeblog.hu”

A Vasárnapi Hírek (szintén) lefagyott archívumában rendkívül értékes szövegmentést találunk a kertesz.freeblogból!
Nehéz válogatni a gazdag szövegből – Kertész Péter írt ebben a blogban Kuncze Gábortól Csoóri Sándoron, Fábry Sándoron át a híres magyarnemzetes sztrájkig és az ispánki árpádsávos templomi provokáció elleni küzdelemig.

Itt egy önelemző részletet ajánlok a rendkívül érdekes bejegyzések közül:

” Igazából arra nem jöttem rá, hogy eleve ilyennek születtem – ami nehezen képzelhető el munkaszolgálatban eltűnt apám, és egész hátralévő, bezárkózott életében őt visszaváró anyám ismeretében –, vagy mások közreműködésével lettem ilyenné, akik rendre kitalálnak valakit maguk helyett, rendre maguk elé engedik, hogy menj csak, pajtás, aztán, ha valami bajod esik kamikázeakcióid valamelyikén, kijárjuk, hogy kinőjön a harmadik lábad, szerzünk a csonkolt helyett pótlábat, s ha lennének fantomfájdalmaid, kitalálunk akkor is valamit.”

Kertész, a költő és a blogger: sétál és gondolkodik

Kőszeg Ferenc kitűnő Kertész-portrét írt a Pulitzer-emlékdíjas újságírónak a a Wesley Kiadó gondozásában megjelent könyve, a kertesz.freeblog.hu előszavában. Ezt az előszót a Beszélő is közölte.

A kertesz.freeblogról például így írt Kőszeg:

„Kertész Péter a közélet eseményeiről ír, de sokkal kötetlenebbül és személyesebben teszi ezt, mint ha publicisztikát írna. A szöveget átszövik a személyes élet dolgai, mindenekelőtt a friss tragédia, lánya gyógyíthatatlan betegsége és halála, amelynek fájdalma nem múlik el, nem szorul háttérbe. De ellenpontul azért ott van a két unoka, akiknek jól-léte nagyrészt a nagyszülők gondja és vigasza. Meg ott van a helyreállított szentendrei zsidó temető, ahol a gyomlálás, a fagyalbokrok ápolása mindig gondenyhítő kikapcsolódás az újságíró-temetőgondnok számára. Még olyankor is, amikor a temető kapujáról már másodszor verik le a Dávid-csillagot.

Nehéz zsidónak lenni – ezzel a címmel készített Kertész Péter könyvterjedelmű életútinterjút a nyolcvanéves Schweitzer József főrabbival. Nehéz zsidónak lenni, ez a fő témája, ez lehetne a mottója Kertész Péter blogjainak. Nehéz, amikor egyre nehezebb elviselni, hogy hatja át a kódolt és már nem is kódolt antiszemitizmus a politikai életet. Amikor nincsen határ az önnön nyilasságát arcátlanul tagadó újhungarizmus és a harsányan populista „mérsékelt” jobboldal között. Nehéz, hiszen Kertész nem csupán passzív krónikása a történteknek, de aktív részese is.”

Akik búcsúztatták

Kertész Péter halálhíre sokakat megrázott, olyan ember volt, akit nagyon sokan ismertek. Elköszönt tőle a már említett remeny.org és szentendre.hu mellett a mazsihisz.hu,  a szombat.org,  a neokohn.hu , és akibic.hu.

A 168ora.hu oldalon Tamás Ervin, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese búcsúzott Kertész Pétertől.

„Úgy küzdött, hogy az természetes velejárója volt habitusának, a kis és nagy igazságok között sem volt hajlandó különbséget tenni, ami néha a környezetét is próbára tette. De éppen ezért volt hiteles, magával ragadó, amit leírt – legyen az riport, publicisztika, portrékötet. Saját érzelmi hőfoka égette őt és gyakran másokat is, ugyanakkor nála kevés empatikusabb, segítőkészebb kollégát ismertem. Őt nem csupán költőként, hanem emberként is fel kellett fedezni, s akik ezt a felfedezőutat bejárták vele, örök barátság volt a jutalmuk” — írta egyebek között a régi, kiváló kollégáról Tamás Ervin.

Egy ujjal kényszerülök pötyögni a klaviatúrán…

A remeny.org oldalon évekkel ezelőtt, „Egy ujjal” című blogkötete megjelenése alkalmából így méltatták Kertész Pétert:

„…nem hagyja magát sem a betegségtől, sem a politikai-társadalmi légkörtől legyőzni, hanem derűsen és rendíthetetlenül győzni készül.
Magunk is bízunk mielőbbi teljes gyógyulásában, és várjuk immáron nem blognyi írásait, hanem jeles és fontos műveit!”

És egy bejegyzés a blogból:

„2011. január 27., csütörtök
mi koldusunk
*
nekem nem mindenről az antiszemitizmus jut eszembe, van, akinek igen, nekem ne, és azért, mert nem vagyok eléggé zsidó – hogy mennyire kell, nem tudom. ilyenformán a szalon zsidózókkal jól megvagyok, lehet, nem is tudom róluk, hogy nem szeretnek minket. na bumm, akkor mi van. minő bátorság, még nem ítéltek el senkit ezért, ez a véleménye és kész. különbséget illene tenni, ha valaki társaságban, nagy példányszámú lapban, vagy nagygyűlésen támad zsidózhatnékja… neki is mindenről ez jut az eszébe… mondanák a rumbachban… az nem előzménytelen, ha egy gettó-zsidó népe elleni támadásnak vél mindent, de ha egy magyari úr, a templomból kijövet megjegyzést tesz az éppen arra járó emberre, aki pechjére, vagy szerencsétlenségére, büszkén vagy titokban zsidó, és idén már az 5771. esztendőt írja, az nem frankó… magam egy kisváros, szentendre zsidaja vagyok, pontosabban lettem, szinte észrevétlen, egyáltalán nem zavar… hogy ami júliusban megesett velem, ezzel magyarázható-e, lehet, most hogy eszembe jutott, gyanítom, de ha nem veszem észre, vagy úgy teszek, mintha újra és újra a szélre fognám, hogy sokadszor lefújta a temető kapujáról a dávid csillagot, évekkel hamarabb kényszerülök pötyögni egy ujjal a klaviatúrán, hogy ezt a mondatot befejezzem – ha kísérletet teszek rá egyáltalán… ez nem azt jelenti, hogy szánt szándékkal elébe mentem valaminek, sejtelmem nem volt, mit hoz a jövő, éltem mint a legtöbb ember, reménykedve, ideig-óráig kétségbe esve…”

Megőrzött értékek

Szerencsére olvasható egy nagyon részletes életinterjú is Kertész Péterrel a Centropa.hu oldalon, a „megőrzött értékek interaktív könyvtárában”.

Közös szélmalomharcunk

Linkszemlém végén egy személyes kanyar: egy fontos ponton találkozott is pályánk. A Népszabadság Online újságírója voltam, amikor Kertész Péter és Róbert László kirobbantotta a „Kecskési Tollas-botrányt”.

Úgy kezdődött, hogy „Hosszú cikket közölt a 168 ÓRA című hetilap Sándor Zsuzsanna tollából „Kecskési Tollas Tibor kétes múltja – Csendőrtoll” címmel. A cikk közlésére minden bizonnyal az a vita késztette a szerkesztőséget, amely Kertész Péter és Róbert László kezdeményezésére robbant ki. A kezdeményezők, akikhez tiltakozók egész sora csatlakozott, azt kifogásolták: hogy lehet a MÚOSZ legmegbecsültebbjei, örökös tagjai között olyan volt csendőrtiszt, aki, senki által nem cáfolt adatok szerint, 1944-ben részt vett a beregszászi gettóba zsúfolt zsidók első transzportjának haláltáborba indításában.”

Az elkeseredett vitát szerkesztőként végig követtem, kommentárjaimból egyértelművé vált, hogy Kertész Péter álláspontjával azonosulok. Az „ellentábor” alapvető módszere pedig, amely végül is sikeresnek bizonyult, a vita lényegének elterelése, félreértelmezése, volt, vagy ahogy egy összefoglalómban írtam: a mellébeszélés.